Nem zár be a csepeli munkásszálló
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA csepeli polgármesternek Sikerült megegyeznie a szállót üzemeltető céggel.
Borbély Lénárd, Csepel polgármestere Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy nem zár be a csepeli Zászlós szálló. Korábban arról szóltak a hírek, hogy a magas energiaárak miatt október 15-én bezár a munkásszálló, így 250 embernek szűnik meg a lakhatása. A polgármester megállapodott az Indotek Group vezetőjével, Jellinek Dániellel, hogy a cég vállalja a téli üzemelés többletköltségét, emellett továbbra is működtetik a megemelt árak mellett az épületet és további fejlesztéseket is végrehajtanak.
"Ennek értelmében a bérlők mind bent maradhatnak, a közeljövőben pedig megkezdik a szálló teljeskörű felújítását, összkomfortossá és energiahatékonnyá tételét. Az önkormányzat azt vállalja, megteremti annak lehetőségét, hogy a cégcsoport településrendezési szerződés megkötésének vállalása mellett további munkásszállásokat alakítson ki a kerületben. Az új munkásszállók létrehozásának feltételei, hogy csak olyan magas színvonalú, összkomfortos munkásszállásokat alakíthatnak ki, ahol kizárólag cégekkel és állami szervezetekkel kötött szerződéses keretek között tartózkodnak munkavállalók. Ezzel nem csak kezeltük és megoldottuk a fennálló problémát, de minőségi és megfizethető szálláshelyek is létesülhetnek Csepelen" - írja a bejegyzésben.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?