kapubanner for mobile

Német érettségi zárta az első vizsgahetet, informatika nyitja a következőt

Az írásbeli érettségi vizsgák első hete a német nyelvi vizsgával zárult, amelyet középszinten 1.071 vizsgahelyszínen 22.927-en, emelt szinten 58 vizsgahelyszínen 2.602-en oldottak meg. Középszinten a világ leghíresebb karneváljairól, a vegetarianus étrendről, szibériai utazásokról és egy különleges hotelről szóló szöveget is értelmezni kellett, emelt szinten többek között interjúkkal találkozhattak a vizsgázók: a piercingviselésről olvashattak, a Rajna-vidéki gyerekkórusról pedig hallhattak egy-egy szöveget. Hétfőn délelőtt informatikából vizsgáztak a diákok, délután a latin és héber nyelvi feladatsorok kitöltése következik.

Változatos szövegek, nehéz hallásértés feladat emelt szinten
"
A nyelvhelyességi tesztet nem ítéltem nehéznek, csak olyan szabályokra, esetekre kérdezett rá, amelyekkel tisztában voltam" - kezdi Lőrincz Katalin, aki emelt szinten vizsgázott, hiszen az ELTE germanisztika szakára készül. "A hallás utáni szövegértés már inkább gondolkodásra késztetett, főként a háttérzajok miatt, amelyek megnehezítik az ember dolgát ebben a feladattípusban. Ezért nagy segítség volt, hogy kétszer hallgathattuk meg a felvételt" - fejti ki Kata, majd hozzáteszi, az írásbeli szövegalkotás témái kifejezetten tetszettek neki: kirándulást kellett szerveznie egy dinoszauruszparkba, illetve a választható fogalmazásban különböző, segítségnyújtó tevékenységekről kellett írnia, illetve érvelnie mellettük.
"
Az idei emelt szintű feladatsor korrekt volt, jó szűrő: aki ezt megfelelően megoldja, annak nem lesz problémája az egyetemi oktatásban" -–- mondja Horváth Réka, egy Somogy megyei gimnázium tanára. "Változatos témájú és szintű szövegeket tartalmazott a vizsga. Egy, kifejezetten nehéz szöveget tudok említeni, amely valószínűleg sok szótárazást igényelt, hiszen a mondatpótlásos feladattípus során tűnt fel. Ez a búvárkodásról szóló írás, amely számos szakszót vonultatott fel" - teszi hozzá a szaktanár, aki szerint a hallás utáni szövegértésben mindenképpen pozitívum, hogy autentikus szövegeket társítottak a feladatokhoz.


180 perc közép-, 240 perc emelt szinten



A német nyelv írásbeli érettségi vizsga időtartama középszinten 180 perc, amelyből az első rész az "Olvasott szöveg értése" 60 perc időtartamú volt, a második rész, a "Nyelvhelyesség" feladatsorának megoldására 30 perc állt rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces "Hallott szöveg értése" vizsgaösszetevő következett, majd végül az "Íráskészség" 60 perc időtartamú feladatsora.

Az emelt szintű írásbeli vizsgát 240 perc alatt kellett megoldaniuk a diákoknak. A vizsgán az előzőekben is felsorolt vizsgaösszetevők szerepeltek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc volt. Az íráskészség vizsgarész esetében a feladatok megoldásához mindkét szinten használhattak nyomtatott szótárt a tanulók, akiknek azonban a többi vizsgarészt már segédeszköz nélkül kellett megoldani. Emelt- és középszinten is az egyes vizsgaösszetevők értékelése egymástól független, és a feladatok megoldása központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.

edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek