kapubanner for mobile

Népszavazást kezdeményeznek a női kvóta bevezetéséért

Aláírásgyűjtés kezdődik a női kvóta bevezetéséért, vagyis, hogy a pártlistákon minden második jelölt nő legyen. A kezdeményezés egyszer már elbukott a parlamentben - írja a Népszabadság.

"A nők méltó közéleti szerepvállalásának elérése érdekében az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati választásokról szóló törvények egészüljenek ki olyan rendelkezésekkel, amelyek előírják, hogy csak olyan listát lehet bejelenteni, amelyen egymás után váltakozva hol az egyik, hol a másik nemhez tartozó személyek szerepelnek" - ehhez a népszavazási kezdeményezéshez, közismert nevén a női kvótához gyűjt aláírásokat november 14-től a Nők A Pályán Egyesület.

Huszonhét ismert és sikeres nő, többek között Heller Ágnes filozófus, Petschnig Mária Zita közgazdász, Virág Judit művészettörténész, Hernádi Judit színművész és Pataki Ágnes producer már a kezdeményezés mellé állt.

A kezdeményezők bíznak abban, hogy január végéig sikerül összegyűjteniük az aláírásokat. Hangsúlyozzák: a kezdeményezés nem a férfiak ellen irányul, csak azt szeretnék elérni, hogy a társadalom felét kitevő nők és az általuk erőteljesebben képviselt témák, az egészségügy, az oktatás, az ifjúságpolitika, az emberi jogok arányuknak megfelelő képviseletet kapjanak.

Az ENSZ bizottsága, a CEDAW, amely a nők hátrányos megkülönböztetése ellen dolgozik, többször felszólította Magyarországot, hogy növelje a nők számát a közéletben és a politikában.

Népszabadság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek