Repülőrajtot vett a Demján Sándor program
2025 a családok és a vállalkozások éve, a kormány a 21 intézkedésből álló Új gazdaságpolitikai akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor program keretében összesen 1410 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kis- és középvállalkozások termelékenységi ugrását és méretük megduplázását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A program keretében öt finanszírozási konstrukciót indított el az EXIM Magyarország, amelyek célja a magyar vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének támogatása.
Az Exportösztönző Hitelprogram iránt komoly érdeklődés mutatkozik a hazai kkv-k részéről, már összesen 59,2 milliárd forint értékben érkeztek be hiteligények - ismertette a tárca.
A közlemény szerint Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár kiemelte:
az EXIM által vállalt gyorsított ügykezelésnek köszönhetően a Jövő exportőrei beruházási hitel keretében már összesen 52,7 milliárd forint értékben fogadott be hiteligényeket a finanszírozó, amelyek a szerződéskötést követően már segíthetik az ügyletekben érintett vállalkozásokat fejlesztéseik megvalósításában.
A Jövő exportőrei beruházási hitelt exportáló vállalatok vagy beszállítóik igényelhetik megkezdett vagy új beruházásokra, kapacitásbővítést vagy új termék bevezetését elősegítő beruházásokra, innovatív technológiák bevezetésére, illetve gépek, berendezések, felszerelések, valamint immateriális javak beszerzésére.
A kamatozás rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix, a hitelminősítéstől függően forint alapon 5,2-7,2 százalékos, euró alapon 3,75-5,75 százalékos.
Szabados Richárd emlékeztetett:
azok a vállalkozások, amelyek energiahatékonysági, megújuló energia, vagy egyéb fenntarthatósági célú zöld beruházásokra szeretnék a hitelt igénybe venni, még alacsonyabb kamatszinten kaphatnak kölcsönt a Jövő exportőrei zöld beruházási hitel keretében.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 1 hónapja
- Fordulat a Revolutnál: magyar fióktelep és hazai bankszámla jön 2 hónapja
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 hónapja
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 2 hónapja
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 2 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 2 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 2 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 3 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 3 hónapja
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?