Nő irányítja az Air-France légitársaságot

A 49 éves Anne Rigailt nevezték ki a francia társaság főigazgatójává. De az Air-France ma már nem egyedül működik, hanem vállalati szövetségben a holland KLM-mel.

A két céget ugyanakkor Benjamin Smith vezeti továbbra is, de Anne Rigail kinevezésével az Air-France-ot olyan irányítja, aki egész karrierjét ott töltötte, az utóbbi időben az ügyfélszolgálati részleget vezette.

A pilóták sztrájkjai az elmúlt hónapokban több százmillió eurós veszteséget okoztak. A megegyezést megkönnyítheti a most kinevezett főigazgató, mert a pilóta szakszervezetek üdvözölték a hivatalba lépését. Az új kanadai főnök fizetése messze magasabb az elődjéhez képest, ez is hozzájárult a pilóták felháborodásához. Egyébként egy pilóta a cégnél 20 ezer eurót kap havonta.

Az utóbbi hónapokban a pilóták sztrájkjai. Velük kellene megegyezni és erre a most kinevezett üzletasszony alkalmasnak látszik. A, vagyis eredményes tárgyalásokban reménykednek. A francia-holland szupertársaság nagyon vékony jégen lépeget., akik persze nem aprópénzért, havonta kb. húszezer euróért dolgoznak. De ők az amerikai és a német kollégákhoz mérik magukat, akik még többet keresnek.

Benjamin Smith közben tett egy jelentős engedményt, javadalmazásának egy részéről lemondott azzal, hogy a bónuszokból részvényt vásárol, vagyis jövedelmét visszaforgatja a cégbe. A második, népszerűséget remélő intézkedése Anne Rigail kinevezése.

hvg.hu
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
300 új munkahelyet teremt ez a beruházás Magyarországon

Háromszáz új, kifejezetten magas képzettséget igénylő munkahelyet teremt Szegeden a német Rheinmetall beruházása, amely ahhoz is hozzájárul, hogy... Teljes cikk

400 új munkahely jön létre Budapesten – kimagasló fizetés és nemzetközi fejlődési lehetőség

Négyszáz új, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve Budapesten hozza létre legnagyobb európai uniós és egyben az első térségbeli... Teljes cikk

NAV: tovább emelkedik az alanyi adómentesség határa

Több lépcsőben emelkedik az alanyi adómentesség éves bevételi korlátja. A jelenlegi 18 millió forintos felső határ 2026-ban 20 millió, 2027-ben 22... Teljes cikk