kapubanner for mobile

Nőuralom a Xerox felsővezetésében

A Xerox 2008-ban immár öt éve szerepel a NAFE (National Association for Female Executives), az amerikai üzletasszonyok és női szakemberek szervezetének toplistáján.

A National Association for Female Executives minden évben azokat a vállalatokat gyűjti össze, amelyeknél magas a női vezetők aránya, illetve legalább két igazgató e nem képviselői közül kerül ki. A Xeroxnál tavaly 34 127 nő dolgozott csak az Amerikai Egyesült Államokban, ami az alkalmazottak 32 százalékát jelenti, de a kiemelt vezető beosztásban lévők közel ötöde is nő, közülük négyen pedig igazgatói székben ülnek. (A férfiak gyorsabban vesztik el racionális képességeiket ingatlanvásárlás esetén, ha csinos nő az eladó.)

Talán nem meglepő, hogy a Xerox elnök-vezérigazgatója is a "szebbik nemhez" tartozik. Anne Mulcahy 2006-ban a Fortune magazin által készített, a világ tíz legbefolyásosabb női vezetőjét felsorakoztató listán az előkelő második helyet foglalta el. Tavaly óta pedig Ursula Burns elnök asszony személyében a második legfontosabb vállalati pozíciót is nő tölti be. A magyarországi leányvállalat is követi a központ példáját, ugyanis a felsővezetők majdnem fele nő, és az irodai dolgozók több mint fele is e nemhez tartozik.

Több kutatás is megerősítette, hogy azok a vállalatok, ahol női döntéshozók is dolgoznak, jóval sikeresebben szerepelnek az üzleti életben. A nők jobbak a csapatmunkában, empatikus készségüket jól kamatoztatják a kapcsolatok építésében, és hajlandóak a kompromisszumokra. Ezek a tulajdonságok kiemelt szerepet kapnak például a HR, valamint a marketing területén és az ügyfelekkel való kapcsolattartásban. Erre egyre több vállalat ébred rá, és szívesen alkalmaznak ezeken az osztályokon női vezetőket. Magyarországon a legfrissebb kutatások szerint csak a felsővezetők 9 százalékát adják a "gyengébbik nem" tagjai, míg a középvezetők közel harmada nő.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek