Megjelent: 18 éve

Nyelvtanulás magas fokon

Ma már nem elég nyelvet tanulni, az adott idegen nyelven beszélni is tudni kell. Az álláskeresőknek nemcsak be kell mutatniuk nyelvvizsga bizonyítványaikat, de számot kell adniuk nyelvtudásukról az állásinterjún. Tehát, amit az iskolában elsajátíthatsz, ne halaszd későbbre!

Az iskolapadban ingyen kapjuk a tudást. Igaz, ha túl nagy csoportban tanulnak nyelvet a diákok, és sok különböző képességű diáknak kell ugyanazt az anyagot elsajátítani, a gyorsabban tanuló és több nyelvérzékkel rendelkező tanulók kénytelenek bevárni lemaradt társaikat. Mégis, ha már adott a heti három, vagy annál magasabb óraszám egy idegen nyelv elsajátítására, azt érdemes kihasználni. Lehet, hogy kevesebb alkalom adódik szituációs gyakorlatokra, mégis meg lehet az alapokat itt is szerezni, és akár a középiskolában megszerezhető az első nyelvvizsga, ami a felvételi eljárás során jelentős előnyt jelent.

A nyelvtudás a fegyver

Először a felvételinél szembesülünk azzal, hogy mekkora érték a nyelvvizsga. Később a diploma megszerzéséhez legalább egy középfokú élő idegen nyelvből szerzett nyelvvizsgára van szüksége a hallgatóknak, egyetemen egy alapfokú nyelvvizsga is kell a középfokú tudás mellé, de van olyan felsőoktatási intézmény, ahol két középfokú nyelvvizsga megszerzése a diploma feltétele. Mindezen felül bizonyos szakmák esetén szakmai nyelvvizsgá(k)ra van szükség.

Amikor pedig a könyvek mellől a munkaerőpiacra kerül a fiatal pályakezdő, szembesül azzal az elvárással, hogy egy idegen nyelven - legtöbbször angolul - tárgyalóképesen kell írnia és beszélnie, de sok állás betöltésénél még ez sem elég, és még egy idegen nyelv magabiztos használatát várják el a munkavállalótól. A nyelvvizsga bizonyítvány pedig nem okvetlenül egyenlő az aktív tudással, ezt a felvételiztetők is tudják, s éppen ezért az állásinterjún az adott idegen nyelven vagy nyelveken is beszélgetnek a pályázóval. Birinyi Alíz belső kommunikációs koordinátor szerint az adott cégtől függ, hogy milyen nyelvtudást kérnek a munkavállalótól. Az általa képviselt cég belső kommunikációs nyelve az angol, ezért a munkatársaktól az angol nyelv ismeretét várják el. "Az állásinterjúkon a pályázók aktív nyelvtudásra vagyunk kíváncsiak, ezért a felvételi beszélgetés során meglepetésszerűen váltunk át magyarról angol nyelvre, így teszteljük a jelentkezők tudását és rátermettségét. Hogy elegendő-e a jelentkezőnek a hétköznapi nyelv használata vagy a szakmai nyelv ismerete is szükségelteti, az elsősorban a megpályázott pozíció típusától függ." - mondta el Birinyi Alíz.

Éppen ezért fontos a pályakezdő fiataloknak, illetve a hallgatóknak, hogy minél biztosabb nyelvtudást sajátítsanak el, lehetőleg egy, de a legjobb, ha két idegen nyelvből. Ne hagyják a nyelvtudásukat kárba veszni, akár tréningek, akár külföldi utazások, esetleg saját gyakorlás révén folyamatosan tartsák aktívan tudásukat.

Nyelviskolák szerte az országban

Ha már kihasználtuk az iskola adta nyelvtanulási lehetőségeket, vagy esetleg gyorsabban akarunk haladni, mint az adott heti óraszám, akkor még mindig lehetőségünk van nyelviskolákban tanulni. A nyelvtanulás lehetőségeinek és módjainak széles palettáját találjuk itt. A normál tanfolyamok mellett félintenzív, intenzív, szuperintenzív és hétvégi tanfolyamokra is járhatunk. Nyáron pedig különleges nyári tanfolyamok közül választhatunk számunkra megfelelőt. A nyelviskolákban is tanulhatunk magántanulóként, párban vagy csoportban, a legtöbb helyen mindhárom lehetőség várja az érdeklődőket. A tanfolyamok időpontjai közül is válogathatunk attól függően, hogy melyik napszakban érünk rá, illetve, hogy mely napokon tudunk a nyelvtanulásra időt szakítani. Általában a nyelvtanfolyamok csoportjainak létszáma 6 és 12 fő között mozog, vannak olyan iskolák, ahol már 6 főnél nem indítanak nagyobb számú csoportot.

Nyelviskolákat, tanfolyamokat legegyszerűbb az interneten keresni a felvi.hu is rendelkezik egy nyelviskola adatbázissal.
Természetesen aki a fővárosban sokat jár a közlekedési csomópontok közelében, számos nyelviskola szórólapját megkaphatta már. Ennek is van előnye, ugyanis általában a szórólap felmutatása kedvezményre jogosítja fel a tanfolyamra jelentkezőt. Azonban, ha nem találkozunk ilyen szórólap osztogatókkal, akkor ideje felmennünk a netre. Mindamellett, hogy magukat a nyelviskolákat megtaláljuk az interneten, arról is hasznos információt szerezhetünk, hogy mennyibe kerülnek, hány órások, milyen szinteken, mikor és hány fővel indulnak a tanfolyamok, stb. Továbbá találunk telefonos elérhetőséget, postai címet, virtuális jelentkezési lapot, de ha személyesen akarunk jelentkezni, akkor akár térképet is a nyelviskola megtalálásához.

Ballók Olga


  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így éld túl a nyarat cukorbetegként - fontos tanácsok és tévhitek

A nyári meleg mindenki számára kihívást jelenthet, azonban a cukorbetegek és inzulinrezisztenciában (IR) szenvedők számára különösen komoly... Teljes cikk

Munkahelyén szült, majd elrejtette a babát a jászberényi nő, kollégái hívták a mentőket

Jászberényben egy 28 éves nő munka közben, a munkahelye mosdójában szülte meg újszülött fiát, majd több nejlonzacskóba csomagolva a... Teljes cikk

Figyelem! Hőségriasztás lesz érvényben csütörtök éjfélig - íme a legfontosabb előírások

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján harmadfokú hőségriasztást ad ki az... Teljes cikk