Nyelvvizsga-mentesség
A parlament 2022-ben módosította a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvényt. A 2023. január 1-től hatályos jogszabály értelmében megszűnt a nyelvvizsga-követelmény, az intézmények, a felsőoktatási intézmények dönthetik el, hogy milyen nyelvtudást várnak a hallgatóiktól.
Az állam a nyelvtudáshoz kapcsolódó képzések megszervezését is az egyetemekre bízza. Az iskoláknak kell gondoskodniuk az adott szakon szerezhető szakképzettség gyakorlásához szükséges idegen szaknyelvi ismeretek oktatásáról és a szaknyelvi ismeretek megfelelő méréséről is. A módosított szabályokat felmenő rendszerben vezetik be, de azok a hallgatók is mentesülnek a nyelvvizsga megszerzése alól, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapták meg az oklevelüket. A doktori képzésnél is változtak a követelmények: nyelvvizsga helyett mostantól csak nyelvismeretet várnak el a hallgatóktól.
A nagy egyetemek közül az ELTE-n, a BME-n sem feltétele a diplomának a nyelvvizsga megléte, ám belső követelmények vannak az egyes szakokon. A Corvinus Egyetem hallgatóinak igazolniuk kell az idegen szaknyelvi tudásukat, amelyhez egy nulla kredites kritériumtárgyat kell teljesíteni, ami egy B2-es szintnek megfelelő nyelvvizsgát jelent.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?