kapubanner for mobile

Nyíregyházán lesz a régiós munkaügyi központ

A regionális, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye munkaügyi feladatait is ellátó intézmény január elsején kezdi meg működését - mondta az MTI-nek Szabados József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Tanács elnöke.

Rusin József, a jelenlegi nyírségi munkaügyi központ igazgató-helyettese elmondta: az átszervezés részletei még nem ismeretesek, így arról egyelőre nem tudnak tájékoztatást adni.

Idén 3,5 milliárd forintból közel 15 ezer munkanélkülinek tudott segíteni a szabolcsi munkaügyi tanács. Az érintettek képzésükhöz és vállalkozóvá válásukhoz is kaptak anyagi segítséget. Idén például 110 képzést indítottak Szabolcsban, mintegy 2500-an tanulhattak piacképes szakmát, amellyel elhelyezkedési esélyeik javultak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek