OECD: Magyarországon javult a második legnagyobb mértékben az adóterhelés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA felmérés szerint a társasági adó mértéke hazánkban a legalacsonyabb az Európai Unióban.
Magyarország továbbra is őrzi élvonalbeli helyét az adócsökkentési rangsorokban, az OECD szerint hazánkban javult a második legnagyobb mértékben az adóterhelés - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta: az OECD Tax Policy Reforms 2020 tanulmánya szerint 2017 és 2018 között az Amerikai Egyesült Államok után Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékponttal a GDP-arányos adóterhelés.
A magyar kormány kezdettől - még a koronavírus-járvány okozta gazdaságvédelmi intézkedések keretében is - az adócsökkentés politikáját választotta. 2010 óta folyamatosan csökkennek a munkát, a vállalkozásokat és a családokat terhelő adók, és amióta csökkennek az adók, nő a foglalkoztatás, nő a gazdaság és nőnek a bérek is - hangsúlyozta Varga Mihály. A magyar eredmény azért is példaértékű, mert nemcsak rövidtávon, hanem 10 éves időtávot tekintve is csökkentek az adók - emelte ki a tárcavezető. Mint mondta: míg az országok 70 százalékánál adóemelést mértek, Magyarországon a 2008-as 39,5 százalékról 2018-ban 36,6 százalékra csökkent a GDP-arányos adóterhelés, ezzel Írország után hazánkban volt a legnagyobb mértékű az előrelépés. A tanulmány szerint 2018-ra 39 országból 28 államban - például Görögországban, Franciaországban, Portugáliában, Szlovákiában - a bruttó hazai termékhez viszonyított adó magasabb lett, mint 2008-ban volt.
Az OECD kiemelte többek között a szociális hozzájárulási adó, valamint a társasági adó csökkentését. Ez utóbbi 9 százalékos mértéke a legalacsonyabb az Európai Unióban - emlékeztetett Varga Mihály. Kiemelte: a kormány idén is folytatta az adócsökkentő politikáját: január 1-jétől a négygyermekes anyáknak élethosszig tartó szja-mentességet biztosított, emellett minden dolgozó nyugdíjast mentesített a járulékfizetés alól. A kisvállalati adó mértéke 13-ról 12 százalékra mérséklődött, illetve a szálláshely-szolgáltatók forgalmi adóterhe 9 százalékponttal csökkent. Július 1-jétől újabb két százalékponttal mérséklődött a szociális hozzájárulási adó.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?