kapubanner for mobile

Október 23-ra szerveznek demonstrációt a kata-tüntetők, több tízezres tömegben bíznak

A "Jobbágyság" csoport képviselője szerinta kata szigorítását nem lehet nem adóemelésnek tekinteni.

A Jobbágyságra átnevezett Futárok a KATA-ért csoport október 23-ára szervez több ezres tüntetést, de Kolesár András, a szervezet egyik képviselője bízik benne, hogy több tízezres lesz - számolt be róla a Klubrádió. Kolesár András elmondta, hogy neki is váltania kellett katáról átalányadóra. Mint kiemelte, a főállású egyéni vállalkozóknak 50 ezer helyett akár 200 ezer forintos adóteherhet is jelenthet a váltás, és a kata szigorítását nem lehet nem adóemelésnek tekinteni.

A szervezők több tucat szakszervezettel egyeztetnek, hogy vegyenek részt az október 23-ai megmozduláson. Kolesár András kiemelte, hogy a szerveződés civil jellegű, nem áll mögötte egyetlen politikai párt sem. A csoport valószínűleg hamarosan bejegyzett civil szervezetként fog működni.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk

A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk