kapubanner for mobile

Októberben sztrájkolnának a vasutasok

Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői, valamint Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen Budapesten. A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről október 27-én folytatják.

images

Az egyeztetést követően Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének alelnöke, a szakszervezeti tárgyalódelegáció vezetője lesújtónak nevezte a tárgyalást az MTI-nek nyilatkozva. Bárány Balázs elmondta, hogy októberben sztrájk lesz, hogy mikor és mennyi ideig, azt a szakszervezeti vezető nem mondta meg. "Nyilván kiválasztjuk azt az időpontot, amikor a sztrájknak a legnagyobb hatása lehet" - tette hozzá. Elmondta: a MÁV nem okul az üzemi tanácsi választások eredményéből, ahol a VDSZSZ a MÁV-START Zrt. személyszállítási szolgáltatási központjaiban 6 helyen megnyerte a választást, úgy, hogy 5 helyen csak a VDSZSZ került be az üzemi tanácsba. Négy helyen a választás még tart, a többi helyen is növelte tagjai számát.

Bárány Balázs úgy vélekedett, hogy a VDSZSZ üzemi tanácsi választáson elért eredménye is alátámasztja, hogy tovább kell folytatni a harcot a sztrájkkövetelés teljesítéséért, a vasutasok emberi léptékű bérezéséért. Utalt arra, hogy az általuk képviselt vasutasok több műszakos munkával tudnak havi nettó 80-120 ezer forint közötti összeget keresni. Tarthatatlannak tartják, hogy miközben a vasút azt kommunikálja, hogy racionalizál, korszerűsít, technológiai fejlesztéseket alkalmaz, újabb piacokat lel, aközben az ebből elért eredményből a vasutasok nem részesülnek, sőt munkahelyek szűnnek meg, és a munkáltató nem a foglalkoztatáspolitikai megállapodásban rögzítettek szerint kezeli a változó helyzetet.

Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője a tárgyalást követően az MTI-nek elmondta, a lassan egy éve húzódó tárgyalássorozat után sem látja be a szakszervezet, hogy a követeléseit a MÁV nem tudja teljesíteni. A vasúttársaságnak továbbra sincs semmilyen forrása a követelések teljesítéséhez. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többletbéremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt, illetve munkáltatói érdekből ne legyen az idén létszámleépítés a társaságoknál.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért fóliázza le a dolgozók telefonját a CATL Debrecenben?

A debreceni CATL hétfőtől lefóliázta volna a dolgozók mobiltelefonjait, ám a beléptetésnél ellenállásba ütközött az intézkedés. A cég szerint... Teljes cikk

150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán

Százötven új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Metal Kingdom Kft. friss, 7,5 milliárd forint értékű beruházása Napkoron - közölte... Teljes cikk

Fordulat a Revolutnál: magyar fióktelep és hazai bankszámla jön

Fordulóponthoz érkezik a Revolut magyarországi működése: hamarosan elindul a hazai fióktelep, és a felhasználók magyar IBAN-számot kapnak. A... Teljes cikk