kapubanner for mobile

Önkéntességért Díj - szeptember 30-ig pályázhatnak a vállalatok

Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) júniusban hirdette meg az Önkéntességért Díjat, amelynek keretében 3 kategóriában osztanak ki díjakat, többek között az Év Vállalati Önkéntes Programja 2009 címet.

Folyamatosan nő hazánkban az önkéntesség ismertsége, és ezzel együtt az önkéntesek száma. Egyre több ember érzi úgy, hogy személyiségét fejleszti, új kapcsolatokat épít ki az önkéntes tevékenységek révén, s mindeközben segíthet rászorulóknak is. Ma már a vállalatok egy része is felismerte, hogy a társadalmi felelősségvállalás keretében szervezett vállalati önkéntes programokkal növelheti dolgozói elköteleződését, motivációját, hozzájárul személyes fejlődésükhöz, s a cég jó társadalmi megítélését és hosszú távú fenntarthatóságát is elősegíti.

A pozitív változások ellenére azonban az önkéntesség társadalmi ismertsége és elismertsége még mindig nem elég magas hazánkban, sokan nincsenek tisztában annak valódi fogalmával, jelentésével, bizonyos társadalmi csoportok számára negatív jelentéstartalommal bír. Továbbá alacsony azoknak a száma is, akik rendszeresen, szervezett keretek között kapcsolódnak be önkéntes tevékenységekbe.

Az ÖKA egyik alapvető célkitűzése az önkéntességgel kapcsolatos pozitív társadalmi attitűd elősegítése és az önkéntesség széles társadalmi ismertségének növelése. Ennek érdekében az Önkéntes Központ Alapítvány 2009-ben megalapítja az Önkéntességért Díjat. A pályázat célja, hogy az önkéntesség hazai presztízsét, ismertségét és elismertségét növelje. A pályázatban be kell mutatni a választott kategóriának megfelelő önkéntes programot/tevékenységet. Mindhárom kategóriában 2008. szeptember 1. és 2009 augusztus 31. között lezajlott programokkal, tevékenységekkel lehet pályázni.

A pályázatot e-mailen vagy postai úton lehet benyújtani 2009. szeptember 30-ig. (E-mail: [email protected], Levelezési cím: Önkéntes Központ Alapítvány, 1053 Budapest, Múzeum krt. 23-25. IV./17.)

A díjakat egy négy főből álló önkéntes zsűri ítéli oda, amelynek tagjai között egy fő a civil szervezeteket, egy a vállalati szférát, egy az állami szférát képviseli, valamint egy fő önkéntes.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek