Online HR-adminisztrációt kínál a NEXON
Egységes kezelést, könnyebb adminisztrációt, a munkavállalók bevonását és lényegesen kevesebb irodai papírfelhasználást tesznek lehetővé a NEXON online alkalmazásai, melyek segítségével a HR-folyamatok egyszerűen menedzselhetők - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A HR munka jelentős részét az adatok papír alapú kezelése, illetve a személyes ügyintézés emészti fel. A NEXON webes önkiszolgáló alkalmazásainak segítségével a munkavállalók maguk is bekapcsolódhatnak e tevékenységbe. Így csökkenthető az adminisztráció, a papírfelhasználás, valamint a többszörös adatrögzítésből adódó hibák száma.
Az alkalmazásokat összefogó online felületen (persONLINE) keresztül a munkavállalók és vezetőik egyéni azonosítóval vehetik igénybe a jelenléti ív és távolléttervező modult (nexONTIME), a cafeteriához kapcsolódó nyilatkozási felületet (nexCAFÉ), az elektronikus bérjegyzéket (nexONBÉR), valamint a jogosultságuk szerint megtekinthetik, illetve módosíthatják saját személyes adataikat és a munkaviszonyra vonatkozó alapvető információkat is (nexONHR). Emellett a munkavállalók maguk jelentkezhetnek az egyes képzésekre (nexONTD), követhetik teljesítményértékelésük eredményeit, illetve maguk is elvégezhetik az értékelést (nexONPM).
"Jelenleg elsősorban azon közép- és nagyvállalati ügyfeleink érdeklődnek a persONLINE iránt, akik számára a bérszámfejtés és a HR területén outsourcing tevékenységet végzünk. Az alkalmazás azonban bárkinek, még a HR-gazdálkodást önállóan végző kisvállalatoknak is javasolható, hisz az önkiszolgáló rendszer bevezetésével lényegesen csökken az irodai papírmunka, a személyes ügyintézésre fordított idő és a hibalehetőség" - mondta Barna István, a NEXON fejlesztési vezetője.
A webes önkiszolgáló rendszert először maguk a NEXON munkatársai használhatták, a kedvező tapasztalatokat követően pedig a cég most ügyfelei számára is elérhetővé teszi az alkalmazást. A persONLINE fejlesztése teljes mértékben a már meglévő ügyfelek javaslatainak felhasználásával és a piaci igények figyelembe vételével történt, így a rendszer felépítése maximálisan igazodik a modern humánügyvitel követelményeihez.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?