kapubanner for mobile

Online is lehet állást keresni az Európai Foglalkoztatási Napon

Álláskereső börzét tartanak Brüsszelben október 6-án Európai Foglalkoztatási Nap (The European Job Days) címmel; a rendezvényt minden évben megszervezik, ám idén először kibővül egy online részvételi lehetőséggel is - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) a honlapján.

images

A rendezvény középpontjában a gazdasági fellendüléshez nélkülözhetetlen szakmák állnak majd. Az NMH hangsúlyozza: a rendezvény fő célja, hogy virtuálisan és a valóságban is egy asztalhoz ültesse az álláskeresőket és a munkaadókat Európa egész területén. Az esemény házigazdája az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) és az Európai Bizottság.

Az érdeklődők az Európai Foglalkoztatási Nap weboldalán (europeanjobdays.eu) regisztrálhatnak és tölthetik fel önéletrajzukat, és a rendezvény napján az oldal chatfunkciójával közvetlenül is kapcsolatba léphetnek a munkáltatókkal. Ezenkívül élőben követhetik a vállalatok és intézmények előadásait, sőt, az azt követő kérdések-válaszok szakaszba is bekapcsolódhatnak.

A korábbi brüsszeli Európai Foglalkoztatási Napokon több száz vállalat, szervezet és intézmény volt jelen egész Európából. A munkaadók között van olyan, aki állásajánlatokkal érkezik, van, aki a vállalatát szeretné népszerűsíteni a munkavállalók körében és a potenciális jelöltek listáját szeretné összeállítani.

Az EURES tanácsadók amellett, hogy díjmentesen tájékoztatást, tanácsadást nyújtanak az álláskeresőknek, segítenek abban is, hogy a képzett pályázók és a megfelelő munkáltatók mielőbb egymásra találhassanak. Az eseménynek köszönhetően a munkaadók európai szinten népszerűsíthetik aktuális betöltetlen állásaikat.

Az egyes szakterületeket képviselő munkáltatók meghívása mellett az EURES és az Európai Bizottság további három olyan ígéretes területre összpontosít, amelyek mindegyike szerepel az Európai Unió "Út a munkahelyteremtő fellendülés felé" című stratégiájának foglalkoztatáspolitikai csomagjában. Ezen kiaknázásra váró foglalkozások között szerepelnek a "zöld" munkahelyek (minden "zöld" vonatkozású állás, legyen az napkollektor-szerelő vagy gépjárművek szennyezőanyag-kibocsátásával foglalkozó szakember), az egészségügyi munkahelyek és az infokommunikációs állások - olvasható az EURES magyarországi irodájának honlapján. A tavalyi munkavállalási napon több mint 10 ezren vettek részt.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk