Orbán: Ki kell állni a közmunkások méltósága mellett
A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni - mondta Orbán Viktor hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
A mintegy 1,8 milliárd forintos hazai forrásból megépült fejlesztéssel kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, a beruházás 291 meghirdetett álláshelyére 947-en jelentkeztek. Ebből 472-en feleltek meg, amit jó aránynak nevezett a miniszterelnök, a felvett emberek közül pedig 235-en regisztrált munkanélküliként jutottak álláshoz.
Ez ismét azt bizonyítja, hogy az embereknek megvan a felkészültségük és dolgozni akarnak, vagyis segély helyett munkából szeretnének megélni - tette hozzá a kormányfő.
Szavai szerint ez jó példa lehet majd arra, hogy a közmunkából az emberek át tudnak lépni a közmunka utáni világába, ahol már teljes munkakörben, teljes fizetéssel, a közmunkánál nagyobb perspektívát nyújtó jövedelem reményében végezhetik munkájukat. Abban mindenki egyetért - folytatta - , hogy a közmunkához kapcsolódó értékítéletünknek fontos mutatója, hogy azok az emberek, akik segély helyett munkából élnek, utána milyen ütemben és milyen arányban tudnak továbbmenni akár a piacon, az állami alkalmazásban végzett teljes értékű munka irányába.
Itt azt látjuk, hogy a közmunkából többen sikeresen léptek át - tette hozzá. A kormányfő szerint vissza kell utasítani azokat a véleményeket, amelyek le akarják minősíteni a közmunkát, illetve a közmunkásokat.
Aki a munkát leminősíti, az magát az embert is leminősíti, ezért a közmunkások méltósága mellett ki kell állnunk - rögzítette Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzáfűzte, amennyiben a jelenlegi kormány ismét megkapja a bizalmat áprilisban a választópolgároktól, akkor Magyarországon minden egyes segélyből élő és dolgozni akaró ember lehetőséget kap a munkára, amire az állam, a gazdaság, vagy a közmunkarendszer kínál lehetőséget.
A miniszterelnök beszédében felidézte, az új közigazgatási adatfeldolgozó központ létrehozásáról a 2013 januárjában megtartott vásárosnaményi ülésen döntött a kormány. A költségvetési pénzből létrehozott beruházás kapcsán ugyanakkor kifejtette, logikus lett volna a már meglévő szombathelyi központ bővítése, de igazságosabb, ha ebből a szempontból az országot keleti és nyugati országrészre osztják.
"Szép verseny ez" - fogalmazott a kormányfő utalva arra, hogy a remények szerint a vásárosnaményi központ is tud majd olyan hatékony munkát végezni, mint a Vas megyében lévő.
Az eseményen felszólaló Papp Károly országos rendőrkapitány arról is beszélt, a rendőrség a közlekedési szabályok szigorú betartását megkövetelő objektív felelősségének bevezetésének segítségével jelentős eredményeket ért el a személyi sérüléses balesetek, ezen belül pedig a halálos közúti balesetek számának csökkentése terén. Ennek elismeréseképpen az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács 2012-ben Magyarországnak ítélte oda a közúti közlekedési balesetben elhunytak számának csökkentésében legjobb eredményeket elérő államnak járó díjat.
A csökkenő tendencia hosszú távú fenntarthatósága érdekében a rendőrségnek növelnie kell a lehetőségeit a forgalom biztonságosabbá tétele, a szabálykövető magatartás betartatása és ellenőrzése terén is. A kiemelten súlyos közlekedési jogsértések esetében lehetőség nyílt az érintett jármű adatainak lekérdezésére, a külföldi autósok által meg nem fizetett bírságok behajtására, ezt a munkát eddig az országban egyedüliként a szombathelyi közigazgatási hatósági szolgálat végzett - közölte Papp Károly.
Hozzátette, a csaknem 5 ezer négyzetméteres vásárosnaményi központ a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szervezetén belül február elejétől működik. A dunántúli megyék és a főváros a szombathelyi, míg a Dunától keletre fekvő megyék és Pest megye a vásárosnaményi hatóság illetékességi területéhez tartozik majd.
Orbán Viktor a főkapitányi beszámoló kapcsán elmondta, tavaly a korábbi évekhez képest csökkent a halálos közlekedési balesetek száma Magyarországon, 2010-ben 740-en haltak meg az utakon, 2013-ban már csak 588-an. Ez is sok, de mégis kevesebb, mint három évvel ezelőtt, a tendencia azonban biztató - mondta a miniszterelnök.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- A rendőrségről lopott a vagyonőr 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?