kapubanner for mobile

Óriási elbocsátási hullám várható a szállodaiparban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egy fővárosi szállodaigazgató szerint a helyzet kétségbeejtő, és a válság utáni helyreállás két évig is elhúzódhat.

Egy neve elhallgatását kérő fővárosi szállodaigazgató egyenesen kétségbeejtőnek látja a helyzetet, ugyanis az eddig bejelentett állami mentőcsomagot szerinte nem tudja a szektor igénybe venni - írja a Népszava.

Szerencsés esetben augusztusban visszatérnek a turisták, de addig is bért kellene fizetni, ráadásul a válság utáni helyreállás két évig is elhúzódhat, vagyis nem lehet mindenkit egy egyszerű újraindítással visszavenni az állásába” - mondta a lapnak az egyik, neve elhallgatását kérő piacvezető budapesti szálloda vezetőségi tagja. A járvány miatt bevezetett óvintézkedések és a turisták eltűnése miatt a szálláshely-szolgáltatási és vendéglátó szektorok bevétele gyakorlatilag a nullára csökkent.

A bevételek jelentős részét valójában felemésztik a bérleti díjak, munkabérek, fenntartási költségek, és a szolgáltatások folyamatos fejlesztésének kényszere miatt is alacsony az a realizált haszon, amit tartalékképzésre lehetne felhasználni" - mondta a lapnak Tóth Roland, az Eventrend Group cégcsoportjának egyik vezetője. Míg korábban a munkanélküliek 4,3-4,8 százaléka volt köthető a szálláshely-szolgáltatási és vendéglátó szektorhoz, ez mostanra 13 százalék fölé emelkedett.

A 800 embert foglalkoztató Eventrend szálloda- és vendéglátóipari csoport dolgozóinak egyharmadát tudta megtartani. „Cégünk félmilliárd forint tartalékot fordít a megtartott munkavállalóinkra, ez nagyjából fél évre tudja fedezni a bérköltségeket” - mondta Valenta Zsolt, az Eventrend ügyvezetője.

A szakemberek szerint a bér- és a fenntartási költségek nagyobb mértékű állami átvállalása segíthet érdemben az ágazaton. Egy neve elhallgatását kérő fővárosi szállodaigazgató szerint a helyzet kétségbeejtő. „Az állami segítség egy vicc: mivel a bevételek nem 75, hanem közel 100 százalékát veszítjük el, forgalom hiányában pedig a csökkentett bért is nehéz kigazdálkodni, ráadásul az állam is csak a csökkentett bérhez járul hozzá”- mondta. A bedőlő vállalkozások helyét a piacon átvehetik azok, akiknek volt tartalékuk. „Ha nem sikerül az államnak az ágazati szereplők között jó arányban szétosztani a támogatást, sorra mehetnek tönkre szállodák, akár a 80 százalékuk is lehúzhatja a rolót” - jelentette ki a szállodaigazgató, aki szerint a külföldi tulajdonú szállodaláncok komoly előnyben vannak, mert Ausztriában például a terheik 90 százalékát is átvállalja az állam.

A kormány áprilisban bejelentett egy több mint 600 milliárdos csomagot, ami a turizmus-vendéglátás helyzetén kíván segíteni. Ennek részleteiről a cikk megszólalóinak nem volt információja.

Népszava
fotó: pixabay
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek