kapubanner for mobile

Országos adatbázissal a korrupció ellen

A korrupció elleni küzdelem jegyében a megvesztegetés vádjával bűnösnek talált személyek és vállalatok nevét tartalmazó nemzeti adatbázist állítottak fel Kínában - jelentette be a héten a pekingi legfelsőbb ügyészség.

Az interneten elérhető adatbázis a tartományi szinten nyilvántartott listákat egyesíti, vagyis a jövőben jóval könnyebbé válik az országos esetek kivizsgálása, a tartományi határokon átnyúló információáramlás. Az adatbázisban szereplő magányszemélyek és vállalatok ugyanis nem vehetnek például részt kormányzati projektekben, sőt, a cégeket a további működéstől is eltiltják. A korábbi, tartományi listás rendszerben a más tartománybeli cégek lenyomozása jelentős időt és energiát vett igénybe.

Egy januári felmérés szerint Kínában ma a korrupció és a sikkasztás vezetik a leggyakrabban elkövetett gazdasági bűncselekmények listáját. A hivatali korrupció ezen túl - a kínai Társadalomtudományi Akadémia rendszeres tanulmánya szerint - sokadik éve a társadalom legfőbb aggodalmainak egyike. Hu Csin-tao (Hu Jintao) államfő januárban a kommusta párt vezetőit arra kérte, hogy lépjenek fel keményebben a súlyos méreteket öltő korrupció ellen.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek