kapubanner for mobile

Összefognak "az Emmi mostohagyerekei" a jobb munkakörülményekért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Összefogást sürget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyarország a magyar egészségügyért civil társaság és az Autonóm Területi Szakszervezet az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban a bérek emeléséért, a munkafeltételek javításáért.

Mendrey László, a PDSZ elnöke még a múlt héten a szervezetek Budapesten tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta: évek óta hallják, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) "jobban teljesít", de ez szerinte csak a sportra igaz, az emberek jövőjét érintő területeken "komoly restanciái" vannak a tárcának. Úgy fogalmazott: az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók "az Emmi mostohagyerekei".

Közölte, elég volt a megosztottságból, összefogásra van szükség, amelynek célja elérni azt "a kritikus tömeget", amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni a tárgyalásokon. Hozzátette, az oktatásban nemcsak a bérek miatt emelik fel szavukat, hanem a minőségi oktatásért, és azért is, hogy ne csökkentsék "tudatosan" az érettségihez jutók, a felsőoktatásba bekerülők számát.

Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a három ágazatban a munkavállalók nagy része ugyanazokkal a problémákkal küzd; kiemelte egyebek mellett a bérhelyzetet, a munkakörülményeket és az elvándorlást. Hangsúlyozta: rendszerszintű változásokra van szükség az egészségügyben és a szociális szférában. Hozzátette, hogy ahol emberekkel foglalkoznak, azokon a területeken egyre nagyobbak a problémák.

A korábban fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária, a Magyarország a magyar egészségügyért civil társaság képviseletében azt mondta: 23 ezer nővér hiányzik az egészségügyből. Hozzátette: bár benyújtottak a tárcának egy 50 százalékos béremelésről szóló javaslatot, arra azonban semmilyen választ nem kaptak.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek