Összemérték tudásukat a tehetségek a Henkel versenyén
"Take a Henkel brand into the future" volt az ez évi szlogenje az immáron harmadik alkalommal megrendezett Henkel Innovation Challenge nemzetközi innovációs versenynek. Idén tizenkét európai ország több száz főiskolai és egyetemi hallgatója nyújtotta be kreatív termékötleteit.
A Budapesten rendezett országos döntőbe négy csapat jutott be. A hallgatók a Henkel vezetőiből álló zsűrinek mutatták be ötleteiket és elképzeléseiket. Idén is számos vegyes csapat nevezett, melyek tagjai a Budapesti Műszaki Egyetem, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája, a Debreceni Egyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Miskolci Egyetem hallgatói közül kerültek ki. A tavalyi évhez képest érdekesség, hogy több csapat is nemzetközi hallgatókból állt, így a versenynek akadtak orosz illetve kameruni résztvevői is.
A magyar győztes a HuRuCiRi nevű csapat lett, melynek tagjai Pádár Katalin, Harazin Piroska (Magyarország), Sevara Maslennikova (Ororszország). A HuRuCiRi csapat eredeti ötleteivel és magabiztos bemutatójával győzte meg a zsűrit, így munkájuk elismeréseként egy-egy laptopot kaptak, és a nemzetközi döntőben képviselhetik Magyarországot.
A Henkel Innovation Challenge vetélkedőn idén tizenkét európai ország: Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Szlovákia, és Törökország vett részt. Minden országban külön országos döntőt rendeztek. Az egyes országok győztes csapatai áprilisban az amszterdami nemzetközi döntőn vetélkednek egymással.
A Henkel Innovation Challenge jó lehetőség a diákoknak arra, hogy értékes kapcsolatokat építsenek ki egy meghatározó nemzetközi vállalattal. A verseny a Henkel számára is előnyös, mivel megismerheti a legtehetségesebb fiatalokat Európa-szerte.
Edupress
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Ismét megrendezik a Prograce programozói versenyt diákoknak 4 hónapja
- Kétszáz innovatív lázadó Barcelonában: beleremeghet a munka világa? 5 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 5 hónapja
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 5 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 6 hónapja
- Hankó Balázs: 340 milliárd forint áll rendelkezésre vállalati innovációs pályázatokra 6 hónapja
- A centrifugál szivattyú előnyei és felhasználása 7 hónapja
- Keresik a leginkább gondoskodó munkahelyeket - indul a verseny! 7 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 7 hónapja
- Fókuszban a vidéki kkv-k – indul az „Év Vidéki Vállalkozói” díj 7 hónapja
- Hat nagyvállalat 15 milliárdból írhatja újra a magyar innováció jövőjét 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?