kapubanner for mobile

Ösztöndíjjal enyhítenének az ápolóhiányon

Az „Ápoló leszek” című program segítségével eddig 785 ápoló helyezkedett el a magyar egészségügyben.

Óriási hiány mutatkozik az ápolókból Magyarországon. A helyzetet képzési ösztöndíjjal orvosolná a kormány - írja a Népszava. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) ötödik alkalommal hirdette meg az „Ápoló leszek” című programot, mely a nővér képzést választókat célozza meg. Az uniós forrásból finanszírozott ösztöndíj-programban a sikeres pályázók havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak, ha a közepesnél jobb a tanulmányi eredményük. Az érintetteknek közfinanszírozott intézményben kell dolgozniuk, legalább annyi ideig, mint amennyi ideig az ösztöndíjat kapták. Eddig összesen öt ösztöndíjas ciklus zárult le, 3117 diákkal kötöttek szerződést, a végzettek közül 785 ápoló elhelyezkedett.

Magyarországon ezen a területen óriási szükség van a friss munkaerőre. Páva Hanna, az ÁEEK főigazgató-helyettese kutatást végzett, mely azt mutatja, hogy az egészségügyben aktív munkavállalóként jelenleg mintegy 107 ezer ápoló dolgozik, az ellátórendszer megfelelő működéséhez pedig még 5200 szakdolgozó hiányzik. A legfőbb probléma a pályaelhagyás: 2013-2018 között kilencezerrel csökkent a már tapasztalt, de még nagy munkabírású, 35 év feletti korosztály létszáma. Míg 1980-as, 1990-es években végzett ápolók több mint fele a szakmájában dolgozik, addig a 2000 és 2009 közötti évfolyamoknak csak alig egyharmada maradt a pályán. A 2010-2017 között végzetteknek kevesebb mint a fele dolgozik ápolóként.

Páva Hanna szerint leginkább a középfokú végzettségű, közvetlenül a betegágy mellett dolgozó ápolókból van hiány. Országos viszonylatban a fővárosi betegellátók vannak a legrosszabb helyzetben, csak az állások 73 százalékát tudják betölteni, emellett Baranya megyében és Sopron környékén is jelentős az ápolóhiány. A létszámhiány oka a résztvevők szerint a alacsony bérek és a túlzott munkaterhelés.

Népszava
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk