Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg szomszédunkban a Bosch
Ötszáznál több munkahelyet szüntet meg Romániában a Bosch – írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján. Az elbocsátásokat a Bosch Global Business Services fogja végrehajtani. A leépítés a cég temesvári alkalmazottait érinti.
A jelenlegi helyzetben a romániai Bosch Global Business Services 2030 végéig mintegy 510 állást érintő kiigazítást tervez. Erre a változásra fokozatosan kerül sor, hogy lehetővé tegye a legjobb intézkedéseket az alkalmazottaink érdekében
– idézi az economedia.ro a közleményt.
A romániai elbocsátások a német autóipari vállalat globális stratégiájába illeszkednek, amelynek részeként mintegy 13 ezer munkahely megszüntetését tervezik, hogy ezáltal 2,5 milliárd euró (959,65 milliárd forint) megtakarítást érjenek el. A Bosch az idén korábban már bejelentett egy kollektív elbocsátást Romániában, aminek értelmében december végéig a Kolozs megyei Nemeszsukban működő üzem 170 dolgozójának mondanak fel.
A Bosch Global Business Services szolgáltatásokat nyúlt a Bosch csoport cégeinek a könyvelés, a beszerzések és a humán erőforrások területén. Világszinten a Bosch Global Business Services hozzávetőleg 3400 dolgozójától fog megválni az évtized végéig.
A közel 1800 alkalmazottat foglalkoztató temesvári székhelyű leányvállalat 2024-ben 362,923 millió lej (mintegy 27,3 milliárd forint) árbevétel mellett 16,727 millió lej (mintegy 1,26 milliárd forint) adózott eredményt ért el.
A német anyacég másik romániai leányvállalata a Robert Bosch SRL, amelynek a nemeszsuki mellett Balázsfalván (Blaj) is van egy üzeme.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk
Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk
A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk
- Hogyan törnek utat a nők a Boschnál? 4 napja
- Meta: Dolgozói billentyűleütéseket és egérkattintásokat követnek az AI betanításához 6 napja
- Elbocsátották az UniCredit Bank szakszervezetének elnökét 6 napja
- Bezár a jászberényi gyár, 600 embert küldenek el 1 hete
- Gyorsít a BMW, fékez az Aldi - létszámtrendek 1 hete
- Hatalmas leépítés a BBC-nél: közel 2000 munkahely szűnik meg 2 hete
- Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney 2 hete
- Tízből kilenc cég megbánta a mesterséges intelligencia vezérelte elbocsátásokat 2 hete
- Elveszi a mesterséges intelligencia a juniorok munkáját? 3 hete
- Leépítésre készül Magyarországon a Siemens 3 hete
- Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál 4 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?