kapubanner for mobile

Ötszázötven ember foglalkoztatását biztosítja a pécsi mintaprogram

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A pécsi önkormányzat 2012-ben is részt vesz a Startmunka programban, melynek keretében ötszázötven ember foglalkoztatását biztosítja. Jut majd ember a parkok és utcák tisztítására, a falfirkák eltűntetésére, de az idősek otthona és a városi teniszklub is bekerült a munkaadók közé. A negyedmilliárd forintot felemésztő program a városnak egy fillérjébe sem kerül - írja a pecsiujsag.hu.

- Összesen ötszázötven állástalannak tudunk munkalehetőséget biztosítani - kezdte Moór Eszter, a Népjóléti és Sport Bizottság elnöke. - Pécs több önkormányzati feladatról, ellátási szerződés keretében civil szervezetek, nonprofit kft.-k, egyházi szereplők bevonásával gondoskodik, így a programba különböző munkaadókat tudtunk bevonni - tette hozzá.

A Startmunka keretében az önkormányzat mellett tizennégy szervezet fogadhat majd dolgozókat. A városháza programjában részt vevők feladata lesz többek között az utak rendbetétele, illegális hulladéklerakók felszámolása, belvíz-elvezetési munkálatok, parkgondozás.

- A bér a jelenlegi információk alapján a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben bruttó 78 ezer - jelenleg nettó 60600 - forint, a szakképesítést igénylő munkaköröknél pedig bruttó 93 ezer forint, amely jelenleg nettó nagyjából hetvenezer forintot jelent - tudta meg a lap.

pecsiujsag.hu




  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek