kapubanner for mobile

Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke

Papp István 2005 áprilistól az OMMF egyszemélyi vezetőjeként tevékenykedik.

Papp István 1983-ban a Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdász diplomát, majd 1995-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen emberi erőforrás menedzser diplomát szerzett.

1969-től az építőiparban beruházással, tervezéssel foglalkozott, majd 1980-tól a Pest megyei Beruházási Vállalat igazgatója volt. 1983-tól kilenc éven át volt Gödöllő város tanácselnöke. A Fővárosi Munkaügyi Központ ellenőrzési osztályvezetőjeként 1992-től szervezte a munkaügyi ellenőrzést, majd 1997-től közel tíz évig munkaügyi igazgató-helyettesként irányította a munkaügyi hatósági ellenőrzési tevékenységet az OMMF Fővárosi Felügyelőségén. Jelentős szerepet vállalt az 1997-től hatályba lépett munkaügyi ellenőrzési törvény létrehozásában. 2005 áprilistól, mint a szervezet egyszemélyi vezetője tevékenykedik.

Az elmúlt másfél évtized alatt sokat tett az egységes, szakmailag elkötelezett munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzés megteremtéséért. Irányítása alatt lezajlott a szervezet regionális átalakítása. 2007 januárban létrejött az egységes munkavédelmi hatósági szervezet. Folyamatosan részt vett és részt vesz a munkaügyi és munkavédelmi szakterületet érintő jogszabályi háttér kimunkálásában, a szociális partnerekkel történő kapcsolatépítésben. Az OMMF 2006-ban úttörőként teremtette meg a Partnerség "A foglalkoztatás biztonságáért" című dokumentummal a munkáltatókkal történő rendszeres párbeszéd és együttműködés alapját.

Szabadidejében szeret horgászni, a kézilabda elkötelezett híve. Négy gyermeke, öt unokája van.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek