kapubanner for mobile

Párizs: Megkapták a béremelést a sztrájkoló reptéri dolgozók

Június 8-án pénteken pénteken beszüntették sztrájkjukat a párizsi repülőtér alkalmazottai, miután megkapták a kért fizetésemelést.

Néhány órával a franciaországi iskolaszünet kezdete előtt a párizsi Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtéren tartott közgyűlésükön a földi kiszolgáló személyzet képviselői megszavazták azt a megállapodást a vezetőséggel, amelynek értelmében minden alkalmazott átlagosan 3 százalékos fizetésemelést kap. Ezen felül kiigazítják annak az 1800 alkalmazottnak juttatásait is, akiknek a fizetése a 2019-ben megállapított bérszint alatt van - közölte a CGT szakszervezet. 

A párizsi repülőtér dolgozói tavaly elfogadták bérük csökkentését annak érdekében, hogy a vállalat túlélje a koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetet, miután 2020-ban harmadára esett vissza az utazók száma. Az igazgatóság ekkor önkéntes alapon történő elbocsátásokat kezdeményezett, és ígértet tett arra, hogy amint a járvány hatásai már nem érződnek a közlekedésben, a dolgozók visszakapják korábbi bérüket. 

A párizsi repülőterek forgalma jelenleg már meghaladja a 2019-es szintet, elsősorban a tengerentúli és a szezonális dél-európai útvonalakon, és az előrejelzések szerint az idei évet a vállalat nyereséggel zárja, miután 2020-ban és 2021-ben több mint 1,4 milliárd euró veszteséget halmozott fel. 

A dolgozók eredetileg péntektől vasárnap estig terveztek újabb munkabeszüntetést. A megállapodásnak köszönhetően azonban nem várhatók fennakadások azokban a napokban, amikor a franciák tömegesen indulnak nyári szabadságra.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk