Péntektől lehet pályázni agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozására
A mezőgazdasági termelők péntektől 7,8 milliárd forintra pályázhatnak tevékenységük diverzifikálásához, vagyis az agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel.
A támogatási kérelmeket a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. július 2-ig lehet elektronikusan benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.
Pályázatot az 5000-nél kevesebb lakosú, vagy 100 fő/négyzetkilométernél alacsonyabb népsűrűségű településeken élő, működő őstermelők, illetve mezőgazdasági tevékenységet folytató mikrovállalkozások adhatnak be. A hozzájárulás mértéke 60 százalék, hátrányos helyzetű településeken 65 százalék; egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat.
A támogatás célja, hogy ösztönözze a mezőgazdaságból élők egyéb jövedelemtermelő, gazdálkodói és szolgáltató tevékenységeit, továbbá támogassa a helyben előállított termékek piacra vitelét - hangsúlyozza a VM.
Támogatást lehet kérni többek között könnyűipari fejlesztésekre, új technológiák bemutatására, mintaprojektek létrehozására, kézműves, szabadidős vagy megújuló energiaforrások használatához kapcsolódó tevékenységekre, szakértői, műszaki és kereskedelmi szolgáltatások bevezetésére.
Az intézkedés a szaktárca szerint hozzájárul a mezőgazdaságból élők keresőképességének javításához, valamint olyan agrárágazaton kívüli munkahelyek létrehozásához és megtartásához, amelyek elősegíthetik a vidéki területekről való elvándorlás visszaszorítását és a vidéki életkörülmények javítását.
A VM hozzáfűzi: a mezőgazdasági üzemek mellett kialakuló alternatív tevékenységek ellensúlyozzák a mezőgazdasági termelésből származó bevételek ingadozásait, valamint hasznosítják a szezonálisan rendelkezésre álló munkaerőt. A vidéki területeken ma is megtalálható értékes, élő kézműves hagyományok a régió munkalehetőségeinek, valamint egyedi arculatának megőrzésében egyaránt fontos szerepet játszanak - olvasható a közleményben.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 1 hónapja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- Diákok figyelem! Egymilliót ér most egy jó ötlet 2 hónapja
- Több milliárdos támogatás nyílik meg: új program indul a fogyatékossággal élőknek 2 hónapja
- Ösztöndíjjal erősítik a bölcsődék szakember-utánpótlását 2026-ban is 2 hónapja
- Ismét lehet pályázni munkahelyi bölcsődék létrehozására 2 hónapja
- Újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére 3 hónapja
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 3 hónapja
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?