Pilótasztrájk fenyegeti a Malévet
Nem tart kizártnak egy pilótasztrájkot a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete ügyvivői testületének tagja a Malévnél.
Ferenczi Zsolt kedden az MTI-vel közölte: nem tartja kizártnak, hogy a napokban kezdődött csoportos létszámleépítés elleni tiltakozásul esetleg munkabeszüntetést tartanak az érintettek. A szakszervezet "maximális jóindulattal állt a kérdéshez" - tette hozzá. Elmondta: a szakszervezet az ilyenkor szokásos egyeztető fórumokon mindent megtett annak érdekében, hogy az esetleges létszámcsökkentésből adódó nehézségeket áthidalják.
Ferenczi Zsolt megkérdőjelezte a társaság menedzsmentjének szakértelmét, illetve túlzottnak nevezte annak létszámát. Szerinte a takarékossági intézkedések ésszerűtlenek, és nem érzékelhető, hogy milyen koncepció alapján működtetik a társaságot. A pilóta kifogásolta, hogy idősebb kollégái nem tudnak korkedvezményes nyugdíjba menni, mivel tudomása szerint ehhez nincs meg az anyagi fedezet. Attól a szakszervezeti tisztségviselő nem tart, hogy az elbocsátott pilóták nem tudnak elhelyezkedni. Szerinte a világ légi közlekedése jelenleg ugyan kisebb hullámvölgyben van, de Kínában és a Közel-Keleten keresik a polgári repülőgép-vezetőket.
Ferenczi Zsolt ugyanakkor jelezte: nem értik, miért a magyar szakembereket bocsátják el, amikor a légitársaságnál román és moldovai pilóták is dolgoznak. A Malév közölte: pénteken kezdődött meg az úgynevezett értesítő levelek átadása az érintett munkavállalóknak, köztük 78 pilótának. Közülük 31 évek óta fizetés nélküli szabadság keretében külföldi légitársaságoknál repül. Ez azt jelenti, hogy a felmondás a Malévnél jelenleg szolgáló pilóták közül kevesebb mint ötvenet érintett, közülük 34 szolgált a most megszüntetett hosszú távú járatokon - tudatta a vállalat.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon