Pluszpénzek az MTVA-nál: nem tudható, kik részesültek közpénzből jutalomban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MTVA nem hozza nyilvánosságra, hogy 2025-ben mely munkavállalói kaptak prémiumot vagy egyéb jutalmat – derül ki a Népszava közérdekű adatigénylésére adott válaszából. Az alap azzal indokolta az adatok visszatartását, hogy azok nyilvánossága „aránytalan sérelmet” okozna az MTVA üzleti érdekeinek. A személyi jellegű ráfordítások értéke a harmadik negyedévben megközelítette a 6,7 milliárd forintot.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megtagadta annak közlését, hogy az idei évben mely munkavállalói részesültek prémiumban, jutalomban vagy egyéb béren kívüli juttatásban. A Népszava közérdekű adatigényléssel fordult az alaphoz, amelynek célja az volt, hogy kiderüljön: voltak-e ilyen kifizetések 2025-ben, és ha igen, az milyen összegben, illetve mekkora dolgozói kört érintett.
A lap azt is kérte, hogy a vezető beosztású munkavállalók – például a vezérigazgató és helyettesei, az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok, valamint főszerkesztők és igazgatók – esetében név szerint adják meg a juttatásokat. Az MTVA a válaszadási határidőt először 15 nappal meghosszabbította, majd végül az adatok kiadását elutasította.
A döntést azzal indokolták, hogy az egyes munkavállalókra vonatkozó juttatási adatok személyes adatnak minősülnek, és ezek nyilvánosságra hozatala „aránytalan sérelmet okozna az MTVA üzleti érdekeinek”. Érvelésük szerint, ha a juttatások részletei széles körben elérhetővé válnának, az a munkaerőpiaci versenyben hátrányt jelentene a szervezet számára, mivel a kereskedelmi médiaszereplők felhasználhatnák az információkat saját bérpolitikájuk kialakításánál.
A Népszava ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az MTVA közpénzből működik, és a közérdekű adatigénylések intézménye éppen arról szól, hogy a közpénzek felhasználása nyomon követhető legyen. Az alap válaszában azt is közölte, hogy a törvényben kötelezően közzéteendő adatokat saját honlapján teszi elérhetővé, és ezekből annyi kiderül, hogy 2025 júliusa és szeptembere között 2 091 munkavállalót foglalkoztatott.
A közzétett adatok szerint a negyedévben a személyi jellegű ráfordítások összege megközelítette a 6,7 milliárd forintot. Ezen belül a bérköltségek 5,98 milliárd forintot, a különféle egyéb személyi jellegű kifizetések 226,4 millió forintot tettek ki. Az összes bérjárulék összege közel 490 millió forint volt.
A közzétett számok tehát a teljes bérköltség nagyságrendjére engednek következtetni, azonban az egyes dolgozókra lebontott jutalmakról vagy prémiumokról nem adnak konkrét információt. A vezetői juttatások részleteiről pedig az MTVA állítása szerint nem is rendelkezik adattal, mert azokat a Médiatanács elnöke határozza meg.
A Népszava emlékeztet, hogy az MTVA korábban más ügyekben is hivatkozott hasonló indokokra. Egy korábbi adatigénylés kapcsán például a vezérigazgató külföldi utazásainak költségeit nem közölték arra hivatkozva, hogy azok üzleti érdeksérelmet okoznának.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc