Rabszolgaként végzik a kelet-európaiak Nyugaton?
Egyre többet hallani a Nyugat-Európában szerencsét próbáló magyar és egyéb új uniós tagországbeli vendégmunkások kizsákmányolásáról. Az Angliában robotoló pizzafutárok vesszőfutása után Dániából is fel-felröppenek a hírek jogtalan levonásokról és a munkások konténeres elszállásolásairól - tolmácsolja a Die Presse elemzését a Világgazdaság.
Koppenhága ugyan teljesen megszüntette a munkaerő-piaci korlátozásokat az új tagországokkal szemben, és előírta, hogy egy vendégmunkás sem kereshet kevesebbet dán társainál, mégis folyamatosan kijátsszák e rendelkezést a munkáltatók. Az építőiparban például gyakorta előfordul, hogy a 20-30 eurós órabér kétharmadát levonják a szállás, az ellátás és a közlekedés költségeinek fedezésére. Ráadásul ezért embertelen körülményeket biztosítanak: romos épületekben, pincékben vagy építési területen lévő konténerekben helyezik el a munkásokat, s nem ritkán még egy kempingágyért is havi ezer eurót számítanak fel.
Az is általános gyakorlat, hogy az előírt 37 óra helyett 60-70 órán keresztül dolgoztatják a keletieket, természetesen túlóradíj nélkül. A dán építőipari szövetség ugyan kizárással fenyegette meg a vendégmunkásokat sanyargató vállalatokat, ám a való életben nehéz őket tetten érni: sok esetben alvállalkozók végzik a kelet-európaiak beszervezését, így az építőipari cég közvetlenül nem vonható felelősségre az embertelen viszonyokért.
A tarthatatlan helyzetet jól érzékelteti az is, hogy az adatok szerint 11 ezer kelet-közép-európai vendégmunkás dolgozik Dániában, de szakértők szerint ennek kétszeresét foglalkoztatják engedély nélkül - így rájuk nem is vonatkozhatnak a dán bérszabályok.
Mindezen problémák meg sem közelítik azt a tavalyi, olaszországi esetet, amikor a rendőrség több száz lengyelt szabadított ki egy dél-olaszországi kényszermunkatáborból, ahol naponta 15 órát kellett dolgozniuk 2-5 eurós órabér fejében. Igazi lágerkörülmények között, fűtetlen és világítatlan barakkokban őrizték őket fegyveres őrök, miközben kenyéren és vízen éltek. Az engedetleneket gyakorta megverték, illetve megerőszakolták - olvasható a Világgazdaságban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?