Rabverés miatt leváltották a kaposvári bv-parancsnokot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHangfelvétel került elő a börtönben meghalt rab bántalmazásában kapcsolatban. Az ügy a rab halálán túl eddig a kaposvári börtön parancsnokának állásába, és - Szabó Máté gyanúja szerint - az állampolgári jogok biztosának Nissan Micrájának épségébe került.
Csütörtök délután leváltotta posztjáról Berta Sándort, a kaposvári börtön parancsnokát az Országos Büntetésvégrehajtási Parancsnok - írta a KaposPont.
Elérhető a hangfelvétel
Az MTI érdeklődésére az országos parancsnokság úgy nyilatkozott: Kökényesi Antal a kaposvári fogvatartott bántalmazásával kapcsolatos, a sajtóban megjelent új információk alapján döntött így.
A KaposPont oldalán meghallgatható a hangfelvétel is. A felvétel szerint a később meghalt férfi idegesítette az őröket: kanállal, seprűvel kaparta az ajtót. Nem értette, hogy miért tartják fogva. A felvételen a felettese faggatja az egyik őrt a történtekről - olvasható a portálon.
Gyanús volt a biztosnak
A BVOP közleménye szerint a somogyi intézet zavartalan működésének biztosítása érdekében a Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokát, Balázs Pétert bízta meg az országos parancsnok, egyúttal intézkedett az ő helyettesítéséről is. Az ügyészség egyelőre vizsgálja a hangfelvételt.
A börtönben meghalt férfi ügye korábban gyanús volt Szabó Máténak, az állampolgári jogok biztosának is, ezért vizsgálatot indított. A biztos a TV2 Mokka műsorában később utalt arra, hogy a büntetésvégrehajtás bosszút állt rajta: személyszállító autójuk "véletlenül" beleszaladt vadonatúj kocsijába.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc