Rekordot döntött az eSZJA
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA NAV idén több mint 5,6 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetet.
Rekordot döntött az eSZJA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevalláskiajánlási rendszerén keresztül az idén kétmillióan adták be személyijövedelemadó-bevallásukat, míg 2017-ben még csak 600 ezren, és jól vizsgázott a NAV legújabb bevalláskitöltést segítő programja, a kérdés-felelet mód is - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t.
Elmondta, hogy az adóhivatal több mint 5,6 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetet az idén, ezek jelentős része május 20-i hatállyal érvényes bevallássá vált. Az eSZJA-rendszerén keresztül beérkezett rekordszámú, kétmillió bevallásból 1,2 milliónál az adózók nem változtattak a NAV által kiajánlott tervezeten.
Ugyanakkor most is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások harmada az utolsó héten érkezett be, de ebből is kiemelkedett a két utolsó nap. Május 19-én és május 20-án is 160 ezer szja-bevallás érkezett a NAV-hoz - ismertette a hivatal elnöke.
A már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb újítása, a kérdés-felelet mód is bevált - hangsúlyozta Vágujhelyi Ferenc. Az április végén debütált fejlesztés lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak segít.
Az érintetteknek elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges részeket a bevallásban. Nemcsak a visszajelzések pozitívak, de az éles teszt is bizonyított, hiszen három héten belül több mint négyezren használták a kitöltéshez az újfajta módszert - emelte ki az elnök.
Vágujhelyi Ferenc emlékeztetett, hogy 2017 óta mentesíti a NAV a magánszemélyeket a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Ezzel lezárult az a korszak, amikor azért kellett mulasztási bírságot fizetni, mert valaki nem töltötte ki a nyomtatványt vagy a határidőt követően, késedelmesen nyújtotta be azt.
Még érkeznek a postán feladott szja-bevallások a NAV-hoz, ezek feldolgozása folyamatban van, de fontos, hogy azok a vállalkozók, őstermelők, áfafizetésre kötelezett magánszemélyek, akiknek a vállalkozási, gazdálkodási tevékenységük miatt mindenképp szükséges volt benyújtani május 20-ig a bevallásukat, ha eddig nem tették, mielőbb pótolják mulasztásukat - javasolta az elnök.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?