kapubanner for mobile

Rekordszámú építőipari cég szűnt meg novemberben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Rekordszámú, 707 vállalat szűnt meg novemberben az építőiparban, egyetlen hónap alatt eddig még soha sem szűnt meg ennyi építőipari vállalkozás - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

images

A közlemény szerint a növekedés a kényszertörlési jogszabály hatályba lépésével magyarázható. A kényszertörlés a korábbi kényszer-végelszámolást váltotta föl a cégeljárásban. A március óta alkalmazható új eszköz egyik fontos újdonsága, hogy a cégbíróságoknak nem kell felszámolást elrendelniük azokban az esetekben, amikor a végelszámolás alá kerülő cég vagyona nemhogy a hiteleket, de még a felszámolás költségeit sem fedezi. Az ilyen módon egyszerűsített eljárással a cégbíróságok úgy szüntethetik meg a magukra hagyott, eladósodott, adótartozást fölhalmozó cégeket, hogy közben nem kell lefolytatni a nehézkes felszámolási eljárást.

Ezzel magyarázható az is, hogy miközben a megszűnések száma az egekbe szökött, a felszámolások és a végelszámolások száma nagymértékben csökkent az építőiparban az utóbbi hónapokban. Novemberben 266 céggel szemben indult felszámolási eljárás. Ilyen kevés új felszámolás legutóbb 2010 augusztusában volt, amikor 188 új eljárást tettek közzé.

Az Opten adatai szerint novemberben 258 új építőipari céget alapítottak Magyarországon. A múlt év végéig rendre több, vagy nagyjából annyi céget alapítottak az ágazatban, mint amennyi megszűnt. Most hónapok óta a megszűnések felét sem éri el az új bejegyzések száma.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek