Rekreációs kártya: az élettársak is közeli hozzátartozók lesznek
A Széchenyi Pihenő Kártyára vonatkozó új kormányrendelet szerint a munkavállalók közeli hozzátartozói is kaphatnak társkártyát, mellyel költhetnek a dolgozói keretből. A rendelet azonban kibővíti az eddig megszokott közeli hozzátartozói kört. A társkártyára az élettársak is jogosultak lesznek.
Ha egy-egy béren kívüli juttatás esetén szóba került, hogy részesülhetnek ebből a közeli hozzátartozók is, akkor legtöbbször a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (PTK) 685. § b) paragrafusát vehettük alapul.
Eszerint a munkavállaló alábbi hozzátartozói kaphattak pl. üdülési csekket a munkáltatótól:
házastárs, testvér, szülő, gyermek, nagyszülő, unoka, bejegyzett élettárs, örökbefogadott gyermek, mostoha gyermek, nevelt gyermek, örökbe fogadó szülő, mostohaszülő, nevelőszülő.
- Bár ennél a listánál is okozott egy kis keveredést 2010-ben, hogy ismerkedtünk a bejegyzett élettárs fogalmával. Sokan még ma is meglepődnek azon, hogy ez a kapcsolat csak azonos nemű párok esetén jöhet létre - nyilatkozta Fata László, a cafeteriatrend.hu szakértője.
A Széchenyi Pihenő Kártyáról szóló rendelet szerint a munkavállaló a közeli hozzátartozói részére is igényelhet társkártyát a munkáltatójánál, melynek segítségével ez a hozzátartozó is költhet a dolgozói keretből.
Újdonság azonban, hogy az új kártyára vonatkozó szabályozás kibővíti a közeli hozzátartozók fogalmát, a korábbi PTK-ban szereplő definícióhoz képest. Kifejezetten ehhez a kártyához kapcsolódva közeli hozzátartozónak kell tekintenünk a rendelet szerint az élettársakat is.
Tehát Széchenyi Pihenő Kártyához társkártyát már nemcsak az azonos nemű, hanem ellenkező nemű élettársának is igényelhet a munkavállaló.
cafeteriatrend.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon