kapubanner for mobile

Románia is adócsökkentést tervez

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A román kormány adócsökkentési javaslatot terjesztett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elé, amelynek romániai küldöttségével a kabinet a következő napokban folytat tárgyalásokat a tervezett intézkedések gyakorlatba ültetésének lehetőségeiről - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.

A Jurnalul National és Gandul című napilapok értesülései szerint a román kormány meg akarja győzni a szerdán Bukarestbe érkező IMF-küldöttséget az adócsökkentési intézkedések szükségességéről. Az IMF-delegáció várhatóan két hétig tartózkodik Romániában, ahol a tavaly kötött csaknem 20 milliárd euró többoldalú nemzetközi hitelmegállapodás szokásos negyedévenkénti felülvizsgálatát végzi el.

Ebből az alkalomból a bukaresti kormány egy javaslatcsomagot dolgozott ki, amely szerint a személyi jövedelemadóra és a társasági adóra érvényes egységes adókulcsot 16 százalékról 12 százalékra csökkentenék. Emellett a kormány a béreket terhelő társadalombiztosítási járulékok mértékét is csökkenteni akarja a jelenlegi 44 százalékról 41 százalékra. A román sajtó értesülései szerint az IMF-nek javasolt harmadik intézkedés a minimálbérnek 730 lejre (172 euró) való emelése a jelenlegi 600 lejről (142 euró).

Mihai Tanasescu, Románia IMF-képviselője hangsúlyozta, hogy végleges döntés a kormány javaslatairól csak az IMF-küldöttség romániai látogatását követően születik.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek