Segélyt csak munkáért: támogatók az MSZP-ben is
Továbbra sincs egységes álláspont az MSZP frakciójában a szociális és segélyezési rendszer átalakításáról: a téma július 8-án kerül ismét a képviselőcsoport elé - írta a pénteki Népszabadság.
A lap írása szerint támogatja az MSZP-frakció a szociális és munkaügyi tárca arra irányuló szándékát, hogy javítson a segélyezési rendszeren. A részleteken folynak a viták.
A Népszabadság kormányzati forrásból származó értesülései szerint a családi pótlék kifizetésének feltételei nem változnak, azokon nem kívánnak szigorítani. Korábban felvetődött, hogy három, illetve több gyerek után családi pótlék helyett adókedvezmény járjon, de ezt vállalhatatlannak tartja az MSZP-frakció többsége. Ugyanakkor eldőlt, hogy választható lesz, hogy a gyes három évre járó összegéhez két év alatt is hozzá lehessen jutni, ha az anyát visszavárja munkahelye.
Ami a segélyezési rendszert illeti, az a forgatókönyv tűnik a legtámogatottabbnak a frakcióban, amely szerint a rendszeres szociális segély kifizetését 120 munkaóra ledolgozásához kell kötni - amiért természetesen külön munkabér is járna. Ez felveti a közmunka-lehetőségek bővítésének szükségét.
A napilap úgy tudja, szocialista képviselők közül többen radikális lépéseket szorgalmaznak: meghatározott munkához, és/vagy a gyerek iskolába járatásához kötnék a családi pótlék kifizetését. Ez utóbbi elképzelés elsősorban az önkormányzati szférából érkezik, polgármester-képviselőktől. A rendszer szigorítását és a monoki példa követését (segély csak közmunkáért) leginkább a szabolcsi és borsodi szocialisták szorgalmazzák, akik helyben néznek nap mint nap szembe a segélyre, mint életformára berendezkedő rétegek okozta problémákkal.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?