Segítséget várnak a kormánytól az oktatási vezetők
Az Oktatási Vezetők Szakszervezete szerint elfogadhatatlan a közszféra illetményét érintő megszorítások mértéke, különösképpen a 13. havi juttatás teljes visszatartása.
Az Oktatási Vezetők Szakszervezete állásfoglalásában leszögezte, megérti, hogy az államcsőd elkerülése érdekében sürgős intézkedésekre szükség van. Az elnökség közleménye szerint, bár nem tudja megítélni, hogy a baj másként is elhárítható lenne, ezért azt is elfogadják, hogy a közszféra illetményét is érintik a megszorítások, ugyanakkor ezek mértéke - különösképpen a 13. havi juttatás teljes visszatartása, számukra elfogadhatatlan. "Elvárjuk, hogy a pedagógusokat anyagilag hátrányosan érintő intézkedések haladéktalanul párosuljanak olyan, a költségvetést nem terhelő lépésekkel, amelyek a pedagógusok, intézményvezetők munkakörülményeit érezhetően javítják! (pl. az adminisztratív terhek csökkentése, stb.)" - olvasható az állásfoglalásban.
Az Oktatási Vezetők Szakszervezete szerint a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetért nem a pedagógusokat terheli a felelősség, de a most következő megszorítás elsősorban a közszférát és a nyugdíjasok egyes rétegeit érinti. Ugyanakkor már a konvergenciaprogramban is aránytalanul nagy terhet róttak a pedagógusokra: 10 százalékos munkaidő-növekedés bérnövekedés nélkül, azaz körülbelül 10 százalékos reáljövedelem csökkenés - írják. Az Oktatási Vezetők Szakszervezete felhívja a figyelmet, hogy "az OECD országok közül az ország teherbíró képességéhez viszonyítva már jelenleg is Magyarországon a legkisebb a pedagógusok jövedelme. A 13. havi illetmény az éves illetmény 8 százalékát jelenti, azon felül a veszteségen felül, amit a bérek nominál befagyasztása jelent. Ez így 2009-ben 10 százalékon felüli reálkereset-romlást fog okozni. A tervezett intézkedések sértik az igazságosság és az egyenlő közteherviselés elvét is. "Úgy gondoljuk, hogy a reáljövedelem-csökkentésnek az összes költségvetésből élő réteg jövedelmét ugyanolyan mértékben kellene érintenie, nyugdíjastól, közalkalmazottakon keresztül a miniszterekig" - írja a dokumentum.
Edupress.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?