Sikeres program a hátrányos helyzetű munkavállalók segítésére
November végéig 1650 fő vett részt abban a programban, melynek célja a hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ igazgatója az MTI-t.
Pákozdi Szabolcs elmondta: a kormány stratégiai döntése alapján az Európai Unió társfinanszírozásával Komárom-Esztergom megyében a 2011 és 2015 között 2496 fő hátrányos helyzetű álláskereső illetve a pénzügyi-gazdasági válság negatív hatásai miatt állását vesztett munkavállaló foglalkoztathatóságának javítását és munkaerőpiacra történő visszatérését tervezik megvalósítani. A projekt végrehajtására a négyéves időtartamra közel 2,4 milliárd forint, idén 793 millió Ft forrás áll rendelkezésre.
A résztvevők számára személyes adottságaikhoz, élethelyzetükhöz igazodó komplex egyéni programok megvalósításával és a munkaerő-piacra való bejutás egyéni feltételeinek megteremtésével kívánják a munkanélküliséget csökkenteni, illetve növelni a foglalkoztatási szintet a térségben. A bevontak át- és továbbképzésével, foglalkoztatási és mobilitási támogatásokkal a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének javulását is elő szeretné segíteni a munkaügyi központ.
A hat kiválasztott célcsoport tagjaiként az alacsony iskolai végzettségűek, a 25 év alatti, elsősorban pályakezdő fiatalok, az 50 év feletti álláskeresők, a GYES-ről, GYED-ről, ápolási díjról visszatérők, a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők és a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek vesznek részt a projektben.
A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ célja, hogy a célcsoportok bevont tagjainak 80 százaléka sikeresen befejezze egyéni programját és közülük 722 fő tartós foglalkoztatása megvalósuljon. Ennek érdekében 1352 fő részére képzési támogatást is biztosítanak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?