Soha nem látott beruházási dömping a Samsungnál
Úgy tűnik, a Samsung milliárdos beruházási programmal kívánja feledtetni a vezetés pénzügyi manipulációi miatt kirobbant botrányt. Az 59 leányvállalat az idén összesen 18 milliárd eurót tervez beruházásokra fordítani a konszern növekedési potenciáljának megerősítésére és a tevékenységi kör új területekkel való bővítésére.
A Samsung még soha nem bocsátkozott ilyen nagyságrendű beruházási programba. A leányvállalatoknál a bővítés eredményeképpen 20 500 új munkahely keletkezik, ami 28 százalékos növekedést jelent a 2007-es alkalmazotti számhoz képest. Tavaly 200 ezer főt foglalkoztatott a konszern.
A Samsung exportja 2007-ben egy ötödét adta Dél-Korea kivitelének. A Samsung elnöke az elmúlt héten köszönt le hivatalából, mivel több hónapig tartó nyomozást követően vádat emeltek ellene nagy összegű adócsalás és hivatali visszaélés miatt. Rajta kívül a Samsung több vezetője is meg kell hogy váljon hivatalától június végéig.
A Samsung exportja 2007-ben egy ötödét adta Dél-Korea kivitelének. A Samsung elnöke az elmúlt héten köszönt le hivatalából, mivel több hónapig tartó nyomozást követően vádat emeltek ellene nagy összegű adócsalás és hivatali visszaélés miatt. Rajta kívül a Samsung több vezetője is meg kell hogy váljon hivatalától június végéig.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
