kapubanner for mobile

Sokáig nem lesz korlátja a heti munkaidőnek

Nem sikerült megállapodniuk az Európai Unió központi intézményeinek a heti munkaidő kötelező korlátozásáról, és a megállapodás reménye a közelgő európai parlamenti választás miatt hosszabb időre szertefoszlott.

images

Az Európai Parlament (EP) és a tagországok kormányait képviselő tanács között folyó tárgyalásokon hétfőn tartották az utolsó tárgyalási fordulót, ahol még esély lett volna a megállapodásra. Mivel azonban ez nem született meg, legkorábban már csak a júniusban megválasztandó új képviselőtestület munkájának megkezdése után folytathatók az egyeztetések. Utóbbihoz ráadásul az is kell, hogy az Európai Bizottság új javaslatot terjesszen be. Jelenleg az uniós tagországok felében lehetőség van az elvben 48 órában maximált heti munkaidő túllépésére.

A munkaidő korlátozásáról hosszú ideje folynak az egyeztetések. Miután a tagországok nehéz viták után megállapodtak, az EP tavaly elvetette azt a javaslatot, hogy a munkaidő bizonyos feltételek mellett engedélyezetten meghaladhassa a 48 órát. Ezért kezdték az intézményközi egyeztetéseket, amelyeken azonban a képviselők ragaszkodtak a merev korlátozáshoz, a tagországok viszont kitartottak a rugalmasabb szabályozás mellett. A sikertelen tárgyalások után, kedden a felek egymást vádolták a kudarcért. A kormányokat képviselő unió elnökség azt is képviselők szemére hányta, hogy olyan időben akadályozták meg a megállapodást, amikor a szociális partnereknek a válság miatt szükségük lenne a helyzetüket javító szabályozásra. A képviselők ezzel szemben a tanácsot okolták, amiért nem fogadta el például azt a javaslatot, hogy ab ovo nem, de eseti és ideiglenes alapon lehessen kivételezést kapni a kötelező korlátozás alól.

Vladimír Spidla biztos azt jelezte, a brüsszeli bizottságnak időre van szüksége, hogy átgondolja a tárgyalások tapasztalatait, és új javaslatot készítsen. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a mostani kudarc azt jelenti: még a jelenleginél is több tagállam fog élni a korlátozás kikerülésének lehetőségével. A heti munkaidő 48 óra fölé emelésének élharcosa Nagy-Britannia. A britek a kormányok közti egyeztetésen elérték, hogy a munkaidő a munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján elérhesse a heti 60 órát, sőt, abban az esetben, ha azt kollektív szerződés nem tiltja, akár a 65 órát is. Ezt azonban az EP elfogadhatatlannak tartja.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek