kapubanner for mobile

Sorra bocsátják el az INA menedzsereit

Egy horvát lap - Vecernji List - szerint több mint 80 igazgatójától és menedzserétől válik meg a horvát INA olajipari vállalat az új, zömében magyarokból álló vezetés miatt - adja hírül a Világgazdaság.

Az INA részvényeinek 47,16 százaléka a magyar MOL-é. A lap információi szerint a vállalat rossz eredménye miatt hullanak a fejek. Az INA tavaly több mint 1 milliárd kunás veszteséget halmozott fel, és az idén is folytatódik a tendencia.

Az INA-nál azt közölték a lappal, hogy átszervezések folynak a cégnél, még nem állt föl az új vezetés, az elbocsátottak száma pedig jóval kisebb - számol be a Hírszerző az FH jelentése alapján.

Az ügyben a horvát államfő is megszólalt. Stipe Mesic a vjesti.net horvát hírportál szerint azt mondta, hogy meg kell vizsgálni azt a szerződést, amelyet a horvát kormány a MOL-al kötött. Hiszen "ha megnézzük a tulajdonosi struktúrát, akkor a magyaroknak mintegy 47 százalékuk van a cégben, az INA-nak pedig 43-44. Ez nem akkora különbség, hogy az irányításban ekkora aránytalanságok legyenek"- vélekedett az elnök.

FH/Hírszerző/Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek