kapubanner for mobile

Startol a diákmunkaszezon

Javában vizsgáznak az egyetemisták és a főiskolások, a középiskolai tanév szintén a végéhez közeledik. Június elejétől egyre több diák és hallgató keres nyári munkalehetőséget. Érdemes már most utánajárni, a legjobb munkák ugyanis gyorsan elkelnek.

images

A hatályos jogszabályoknak megfelelően minden 16. életévét betöltött, iskolalátogatási igazolással rendelkező, nappali tagozatos diák vagy egyetemi illetve főiskolai hallgató vállalhat diákmunkát. "A dolgozni akaró diáknak mindössze személyi igazolványra, TAJ-, adó- és bankszámlaszámra, a nappali tagozatos hallgatói jogviszonyt igazoló iskolalátogatási igazolásra van szüksége a belépési szándéknyilatkozathoz. Az iskolaszövetkezeti belépéskor egyszeri, jelképes összegű részjegyet kell váltania, amelyet az első alkalommal folyósított fizetésből vonnak le" - tájékoztatott Másody Szabolcs, a MÜISZ Iskolaszövetkezet marketingvezetője.


Gyorsétterem, szórólapozás...



Milyen lehetőségek közül válogathatnak a diákok? A hazai iskolaszövetkezetek jellegzetes kínálatát átfutva tipikus diákmunka-ajánlat az árufeltöltés és pénztárosi munka a nagyobb hipermarketekben. Nem ritka a gyorséttermi, a csomagolási munka, az éjszakai leltározás, a szórólaposztás és terjesztés, a termékbemutatós és a promóciós hostesskedés. Az irodai munkák közül főként adatrögzítésre, telefonos értékesítésre, ügyfélszolgálatra és a különböző adminisztratív feladatok elvégzésére számíthatnak a diákok.


Kétszáz forinttal kevesebb vidéken



A bérek tekintetében már nagyobb a szórás, a főváros és vidék közti jelentős bérkülönbség a diákmunkások fizetésében is tetten érhető. Míg például a fővárosban 590 forintos órabért kínál az egyik iskolaszövetkezet adminisztratív munkáért, addig Pécsett, Debrecenben, Kecskeméten és Szombathelyen mindössze 400-450 forint körüli órabérrel várják az irodai munkára vágyó diákmunkásokat. A hipermarketes munkákkal, a gyorséttermekkel és a szórólapozással is hasonló a helyzet. Míg a fővárosban legalább 450-500 forint körüli órabér jár a kasszás munkákért, az árufeltöltésért és a gyorséttermi kiszolgálásért, ez az összeg vidéken 380 forintra is lecsökkenhet.


Alig van különbség a bruttó-nettó bér között



Ezek bruttó órabérek, ám a bruttó és a nettó között diákmunka esetén alig van különbség. "A keresett jövedelem SZJA-köteles, az adórendszer sajátossága miatt azonban az iskolaszövetkezet által kínált 500-700 forintos órabérekből semmilyen levonás nincsen, mivel havi 63 ezer forint havi bruttó jövedelemig a személyi jövedelemadó nulla forint", mondja Lénárt Szabolcs, a Student Iskolaszövetkezet marketingvezetője.

Tanácsos már június elején személyesen is megjelenni a diákszövetkezeteknél. Június második felében ugyanis nagy a roham, gyorsan elkelnek a jobb ajánlatok.


Saját keresés: legyünk résen



Nem csupán diákszövetkezeten keresztül lehet nyáron diákként dolgozni. Érdemes azonban ismeretségi körben keresni vagy meggyőződni a kinézett cég korrektségéről. Óvakodjunk olyan munkaadóktól, amelyek nem leinformálhatóak -nincs weboldaluk vagy vonalas telefonos elérhetőségük-, keveset árulnak el a munkakörről, nem adnak munkaszerződést, hanem zsebbe ígérnek fizetést. Előfordul az a trükk, hogy nem hivatalos bért ígérnek, majd a munka végeztével nem megfelelő teljesítményre hivatkozva csak a töredékét fizetik ki a munkabérnek.


A butikok nem idénymunkásokat keresnek



Találtunk különféle újságokban korrekt, szabályos, diákmunkának is beillő álláslehetőségeket. Például: részmunkaidős eladói munka butikban, polcpakolás, árufeltöltés. A bökkenő mindössze annyi: a munkáltatók többnyire nem idénymunkás diákokat akarnak alkalmazni, sokkal inkább munkanélkülit vagy nyugdíjast, aki a nyár végeztével is marad. Egy négyórás eladói állást kínáló cég tulajdonosa telefonon elmondta: mivel az általuk árusított ruházati cikkek alapvetően a konzervatív, idősebb réteget célozzák, egy fiatal nem elég meggyőző a pult mögött. Egy árufeltöltői munkát kínáló bolt tulajdonosa pedig megjegyezte: kizárólag alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatna szívesen bárkit, nem kér a diákmunkásokból.

Takács Gabriella
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek