Szakmai műhelyt alapított tizenkét cég
A közép-kelet-európai régió versenyképességének fokozására tizenkét cég szakmai műhelyt alapított a GE és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) felhívására - közölte a kamara és a GE.
A műhely első szakmai találkozójának témája az ipari termelés hatékonyságának fejlesztése volt. A találkozót csütörtökön tartották a GE Power&Water veresegyházi gyárában, amelyen az Audi, a Flextronics, a Jabil, a Delphi, a National Instruments, a Sanofi, a Videoton és a GE Magyarországon, Romániában és Ukrajnában dolgozó gyárigazgatói, üzemeltetési és karbantartási vezetői vettek részt.
A szakmai együttműködések célja, hogy a résztvevő cégek javíthatják nemzetközi versenyképességüket és ezzel hozzájárulhatnak Magyarország, valamint a régió gazdaságának fejlődéséhez is - írták közleményükben.
A közlemény emlékeztet, hogy az Ernst&Young 2013-as felmérése szerint a közvetlen tőkebefektetések (FDI) tekintetében Közép-Kelet-Európa a kontinens egyik legversenyképesebb régiója, többek között a fejlődő infrastruktúrának, a befektetési környezet és a fogadókészség javulásának, illetve a megfizethető és képzett munkaerőnek is köszönhetően. A felmérés azt is megállapította, hogy ezen előnyök miatt, a közvetlen tőkebefektetés eredményeképpen létrejött új európai munkahelyek több mint fele ebben a régióban keletkezett.
Az első szakmai műhellyel egy időben a szakemberek létrehozták a CEE Manufacturing Efficiency Professionals LinkedIn csoportot is, a közösség legközelebbi találkozója fél év múlva lesz.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?