kapubanner for mobile

Száz bérelt munkásnak mondanak búcsút a győri Rábánál

A korábbinál százzal kevesebb bérelt munkaerőt foglalkoztat a győri Rába Járműipari Holding futómű üzletága, írja a Magyar Nemzet.

images

Pintér István elnök-vezérigazgató azt nyilatkozta a Kisalföldnek: az igen erős első fél év nem tartható tovább, ezt előre tudták, ezért döntöttek úgy, hogy kisebb létszámú bérelt munkaerőt vesznek igénybe.

A Rábánál bevett gyakorlat, hogy bérelt munkaerőt alkalmaznak akkor, ha több a megrendelés, s csökkentik létszámukat, ha kevesebb, vagyis a mostani csökkenés nincs közvetlen összefüggésben a pénzügyi válsággal - írta a megyei napilap.

A recesszió munkaerő-piaci hatása egyelőre nem érzékelhető Győr-Moson-Sopron megyében - közölte Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ szolgáltatási főigazgató-helyettese.

A munkát az jelenti az intézmény számára, hogy mintegy 3.200 meghirdetett helyre munkaerőt találjon. A legnagyobb arányban a nem anyagi szolgáltatásokhoz - egyebek között tanácsadáshoz, közvetítéshez - keresnek dolgozókat, a 3.200 hely 37 százalékát ez teszi ki. Van kereslet az iparban és a vendéglátás-kereskedelemben is. Előbbinél a meghirdetett helyek aránya 27 százalék, utóbbinál 16 százalék. Az üres álláshelyek további 10-10 százaléka az építőiparban és a mezőgazdaságban található - írta a Kisalföld.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek