Százan dolgozhatnak vasúti közmunkaprogram keretében
Salgótarjánt és Szécsényt is érinti az a vasúti közmunkaprogram, amelynek előzményeiről és egyéb részleteiről Podos Gyula, a Salgótarján Foglalkoztatási Kht. igazgatója tájékoztatta a megyei internetes oldalt.
Nógrád megye vasútvonalainak rendezése, bozótirtás, ároktisztítás és más hasonló tennivaló vár azokra, akik részt vesznek ebben. A közmunkások a Hatvan és Somoskőújfalu közötti nemzetközi vonalon, valamint Szécsény és Balassagyarmat környékén, továbbá állomásokon, megállóhelyeken és környékükön - összességében több száz kilométer hosszú hálózati részen - takarítanak majd.
Április 20-án kezdődött a program, amely száz embernek hat hónapig ad munkát, napi nyolcórás foglalkoztatással. Podos Gyula jelezte azt is, hogy tavaly Salgótarján, Balassagyarmat és Szécsény osztozott a feladaton, most húsz szécsényi és nyolcvan salgótarjáni fog együtt dolgozni.
Az érintett önkormányzatok a létszám arányában anyagilag járulnak hozzá a kiadásokhoz, így a program összköltsége mintegy nyolcvanötmillió forint.
nport.hu/Magyar Nemzet Online
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Három embert ítéltek el egy vasúti munkás halála miatt 11 hónapja
- Egyre durvább támadások érik a vasutasokat, a szakszervezet jogi és rendőri védelmet kér 1 éve
- 3 milliárd forintos foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programokat valósítanak meg Győr-Moson-Sopronban 1 éve
- A valaha mért legalacsonyabb szintre zuhant a munkanélküliség ebben a vármegyében 1 éve
- 1700 Békés vármegyei álláskereső juthat munkához 1 éve
- Ötnapos sztrájkra készülnek a belga vasutasok 1 éve
- Nagy a baj - Óriási az orvoshiány a fővárosban és Pest megyében 1 éve
- Új vezérigazgató az ING Bank élén 1 éve
- Három évet kapott a férfi, aki hamis munkáltatói igazolásokkal akart kölcsönöket felvenni 2 éve
- A GYSEV vasutasai is kapnak hőségpénzt 2 éve
- Kimaradó vasúti járat miatt nem tudtak bemenni dolgozni a munkások Pusztaszabolcsról 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?