Százezer munkanélküli Észak-Magyarországon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy hónap alatt csaknem öt és félezerrel nőtt a munkanélküliek száma az észak-magyarországi régióban, február végén összesen mintegy 106 ezer állástalant tartott számon a regionális munkaügyi központ, a nyilvántartott álláskeresők aránya alapján számított ráta 20,5 százalék volt.
Az év második hónapjában összességében 105 ezer 877 ember volt állás nélkül, csaknem 5,4 ezerrel több mint januárban, az elmúlt év hasonló időszakához képest pedig 7,3 százalékkal több - tette közzé a regionális munkaügyi központ.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 66,5 ezer, Hevesben 20,1 ezer, míg Nógrádban 19,2 ezer munkanélkülit tartott nyílván a munkaügyi központ februárban. A nyilvántartott álláskeresők alapján számított munkanélküliségi ráta a régióban az év második hónapjában 20,5 százalékos volt, januárban ennél 1 százalékponttal kevesebb, 19,5 százalékos.
Az ország minden ötödik munkanélkülije az észak-magyarországi régió megyéiből kerül ki. A nyilvántartott álláskeresők aránya alapján az országos átlag 12,3 százalék volt februárban, míg Borsodban ez az arány 22,6, Hevesben 15,2, Nógrádban 21,5 százalékot tett ki.
Az észak-magyarországi régió megyéiben az ötven éven felüli álláskeresők száma csaknem elérte a 17,5 ezret, a munka nélkül maradt nők száma pedig meghaladta a 46 ezret.
A munkaügyi központ tájékoztatása szerint februárban 11 munkáltató csoportos létszámleépítése miatt mintegy félezren váltak munkanélkülivé. Nógrádban a legtöbben, 252-en, Borsodban 153-an, míg Heves megyében 79-en.
Borsodban továbbra is viszonylag kedvező a helyzet Miskolc és a déli körzetek - Tiszaújváros, Mezőkövesd - térségében, ahol - nem a KSH számítása szerint - a munkanélküliségi arány 14-18 százalékos, Hevesben a hatvani, az egri és a gyöngyösi körzetben ahol ez 10,4 százalékos, Nógrádban pedig Pásztó, Balassagyarmat és Rétség térségében, itt a ráta 15-17 százalékos.
Ugyanakkor a régiónak vannak olyan hátrányos helyzetű körzetei - Encs, Gönc, Pétervására, Heves városa - ahol ez az arány 25-40 százalékos. A regionális munkaügyi központ a munkanélküliek számának februári 5,4 ezres növekedését azzal indokolta, hogy az önkormányzatok által felkínált közcélú, közhasznú munkalehetőségek száma csökkent, a pénzügyi-gazdasági krízis hatásai pedig megjelentek a munkaerőpiacon.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc