SZÉP: fejetlenség a főszezonban
Az elfogadóhelyként regisztrált szállodák még nem kapták meg a belső utasításokat a Széchenyi Pihenőkártyához. Az utazási irodák most készülnek szerződést kötni, a szálláshelyek és a szolgáltatók pedig még itt sem tartanak. A fővárosi fürdőknek együttműködniük sem érdemes. Mi lesz az idei nyaralással?
Elvileg minden készen áll arra, hogy a Széchenyi Pihenőkártyát (SZÉP) már az idei nyaralásnál használhassa, aki megkapja a munkáltatójától.
Az elfogadóhelyként bejegyzett szállodáknál mégis tapasztaltunk némi bizonytalanságot. Hiába érdeklődtünk a felhasználás részleteiről, arról, hogy milyen szolgáltatásokat lehet náluk fizetni. Kiderült, hogy még csak ezután kapják meg a belső eligazítást. Az utazási irodák pedig szerződéskötés előtt állnak.
A pihenőkártya az üdülési csekk utódja, most nyáron került bevezetésre, a cafeteria részeként. Egy dolgozónak maximum 300 ezer forintnyit adhat a munkáltató a (bérhez képest) kedvező adózással. Többféle szolgáltatást lehet vele fizetni, de egyelőre csak szállásfoglalás mellett. Vagyis a szállásadóknál vagy az utazásszervezőknél (közvetített szolgáltatásként) fizethető a többi üdülési program. Ehhez pedig együtt kell(ene) működniük az érintetteknek.
Ez a másik pont, ahol érezni némi felkészületlenséget -– úgy tűnik, a szálláshelyek és a többi szolgáltató még csak ezután gondolják majd át, hogy akár együtt is működhetnének. Már amelyik szolgáltatónál van egyáltalán értelme ennek.
A szállodák várják az ukázt
Ma már közel 300 magyar szálláshely mondhatja el magáról, hogy Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely. Többségük négy és három csillagos szálloda, de egy balatoni kempingben is fizethetnénk már a kártyával.
A margitszigeti Danubius Grand Hotel elsők között regisztrált az elfogadóhelyek sorába, és náluk tesztelték a SZÉP-et, vagyis ott volt a próbafizetés. Igazi vendég azonban még nem akart fizetni náluk. A kártyáról még nem kapták meg a belső utasítást, így azt sem tudják, milyen szolgáltatásokat lehet majd náluk fizetni vele. A többi megkérdezett (budapesti és vidéki) elfogadóhelyen (szállodákban) is hasonló válaszokat kaptunk.
A balatonfüredi Anna Grand Hotel szintén elfogadóhely, de még nem találkoztak a SZÉP-pel. Külön programokat nem terveznek a pihenőkártyához, de abban bíznak, ha már sok kártya lesz a dolgozóknál, náluk is nőhet az ilyen forgalom.
Persze, mondhatnánk, hogy a szállodák még nincsenek semmiről lekésve, hiszen a foglalkoztatók is csak nemrégiben kezdték el igényelni a dolgozóknak a kártyákat. Igaz. Csak a nyár(i szabadság) pereg le lassan.
Az állatkerttel szemben a budapesti gyógyfürdők úgy látják, nincs értelme annak, hogy budapesti szállodákkal szerződjenek azért, hogy lehessen náluk fizetni a pihenőkártyával. Számukra üdülési csekk beváltás. A forgalomban lévő üdülési csekkeket lejáratukig, de legkésőbb 2012 december 31-ig lehet beváltani. Kedvezményes adózással már csak 2011 szeptember végéig adhatják ki a munkáltatók az üdülési csekkeket. kifejezetten előnytelen a SZÉP, és az, hogy az üdülési csekk megszűnik.
Belföldi vendégeik nagy többsége ugyanis budapesti, illetve nem vesz igénybe budapesti kereskedelmi szálláshelyet (rokonlátogatók). 2010-ben közel 320 millió forint bevételük származott a csekkből (évről évre nőtt a csekkes forgalmuk). Ezen belül is sokan vásároltak éves fürdőbérletet, és nem kevés budapesti család csak az üdülési csekk felhasználásával juthatott el a strandokra.
Nagyon remélik, hogy a vendéglátóhelyek után a gyógyfürdőkben is lehet majd kötelező szállásfoglalás nélkül fizetni a pihenőkártyával. (Egy nemrégiben született kormányrendelet szerint januártól az éttermekben is közvetlenül lehet majd fizetni a SZÉP kártyával.)
A minisztérium szerint minden sínen van
A minisztérium szerint nincs itt semmi gond, hiszen a SZÉP kártyánál szükséges együttműködés már létezik a turizmusban, hiszen az, hogy egy hotel szállást kínál, ma már nem elég az érvényesüléshez. Nagyon fontos, hogy milyen egyéb szolgáltatásokat ér el a vendég a hotelben, vagy annak környékén, és mennyire könnyen tudja azokat igénybe venni. Mostantól kezdve a szállást, valamint az ott igénybe vett egyéb szolgáltatásokat SZÉP Kártyával is ki lehet majd fizetni -– írták.
A kibocsátó intézményekkel leszerződő elfogadóhelyek elérhetőségei később a Magyar Turizmus Zrt. honlapjára is fel fognak kerülni, ezzel is segítve a kártyabirtokosokat pihenésük megtervezésében.
Az utazási irodák készülnek
A SZÉP kártyát forgalmazó weblapján az elfogadóhelyek között vannak már belföldi utazásszervezők is, de egyelőre csak a forgalmazó cégcsoportjának irodáit találhatjuk meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi utazásszervező iroda ne lehetne elfogadóhely. S erre készülnek is. A megkérdezett IBUSZ és a Quaestor is szerződéskötés előtt áll. Az IBUSZ minden irodájában van POS terminál, tehát elvileg mindenhol, ahol belföldi utakat forgalmaznak, lehet majd fizetni a kártyával.
A Quaestornál is országosan lehet majd fizetni, 19 irodájukban. Azt várják a kártyától, hogy az egyszerű, költséghatékony, kevés adminisztrációval járó használat mellett forgalomnövekedést érjenek el. Eddig belföldön jellemzően csak szállásokat értékesítettek, de jövőre tervezik, hogy kifejezetten a SZÉP kártyával fizetőkre gondolva üdülési programokat kínáljanak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?