Szeptember 14-ig lehet ajánlásokat tenni a nemzet háziorvosa díjra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzeptember 14-ig első körben történeteket várnak az orvosokról, amelyek az emberségéről, alázatáról, szolgálatkészségéről tanúskodnak. Határon túli praxisokra is lehet ajánlásokat beküldeni.
B. Király Györgyi, a projekt vezetője elmondta zsűri választja ki a tíz magyarországi és tíz határon túli "toplistást", akikre két héten keresztül lehet szavazni. A szavazás október 5-én zárul, a díjátadó pedig a hónap végén lesz. A díjjal a példaértékű hivatástudatot, szolgálatot értékelik - ismertette.
A pályázat eddig az Év praxisa néven futott, idéntől azonban egységesen A nemzet háziorvosa elnevezéssel fut. Az ajánlásokat a program honlapján, a http://www.evpraxisa.hu oldalon lehet megtenni. A pályázatot idén kilencedik alkalommal írta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
MTI
A pályázat eddig az Év praxisa néven futott, idéntől azonban egységesen A nemzet háziorvosa elnevezéssel fut. Az ajánlásokat a program honlapján, a http://www.evpraxisa.hu oldalon lehet megtenni. A pályázatot idén kilencedik alkalommal írta ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?