Szja-bevallás: Hosszabb nyitvatartással készül a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatai az szja-bevallás határidejének napján, május 20-án hosszabbított nyitvatartással, reggel 8 óra 30 perctől 18 óráig várják az ügyfeleket.
A személyes megjelenést választó adózók bármely, az szja-bevalláshoz kapcsolódó kérdésükre választ kaphatnak, átnézhetik, elfogadhatják, módosíthatják a tervezetüket, befizethetik adójukat, segítséget kaphatnak az Ügyfélkapu+-szal kapcsolatos ügyintézéshez is.
Hozzátették, hogy május 20-ig a NAV Infóvonala a 1819 (külföldről +36 (1) 461-1819) szintén hosszabb ideig fogadja az általános tájékoztatást kérő hívásokat: május 14-én és 15-én (szerdán és csütörtökön) 8 óra 30 perctől 18 óráig, május 16-án (pénteken) 8 óra 30 perctől 16 óráig, május 17-én (szombaton) 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig, május 19-én és 20-án (hétfőn és kedden) pedig 8 óra 30 perctől 20 óráig.
Megjegyezték, hogy a NAV szakemberei felkészültek az ügyfélforgalom növekedésére, ennek ellenére nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a bevallást.
Ha fizetendő adója van, május 20-ig pótlékmentesen rendezheti, a visszaigényelhető adót pedig a határidőig egyszerűen, a bevallásban kérheti kiutalni, csak arról kell dönteni, hogy postai úton vagy bankszámlára kéri a visszajáró összeget - áll a közleményben.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk
A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 1 hónapja
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 1 hónapja
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 2 hónapja
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 2 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 3 hónapja
- NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz 3 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hónapja
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 4 hónapja
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 4 hónapja
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?