Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Szócska: Az ösztöndíjprogram csak a kezdet

Szócska Miklós közlése szerint a szakorvosjelölteknek szóló, múlt pénteken bejelentett ösztöndíjprogram csak a kezdete az egészségügyi ágazat dolgozóit érintő bérkompenzációnak, a szaktárca bízik az ország jövőjében, annak gazdasági teljesítőképességében.

Az egészségügyért felelős államtitkár erről kedden sajtótájékoztatón beszélt, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének aznapi nyilatkozatára reagálva, amely szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generálhat a szakorvosjelöltek ösztöndíja.

"Nem akarunk itt megállni" - fogalmazott az államtitkár. Ennek kapcsán emlékeztetett arra is, hogy ez az ösztöndíjprogram sem csupán a szakorvosjelölteknek, hanem az őket tanító mentoroknak, tutoroknak is pluszpénzt jelent majd. A jövőben pedig lépéseket fognak tenni, hogy ezt a programot az egész rezidensi karra kiterjesszék, mindemellett folyamatosan dolgoznak az egyes csoportok életpályamodelljein is - tette hozzá.

Szócska Miklós közölte: ezzel az ösztöndíjprogrammal szerettek volna most a végző rezidenseknek üzenni, akiknek a Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint a 30 százaléka, vagyis az egyharmada bizonytalan abban, mit csináljon. A rezidensszövetség elnöke nyilatkozta azt korábban: "azonnal lépnie kell a kormánynak, ha itthon akarja tartani az orvosokat" - emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve: az első lépést megtették, most ennyire volt pénz.

Mint mondta, tudatában van annak, hogy már a hiányszakmában dolgozó rezidensek ötven százalékos bérpótléka is problémákat okozott, továbbá tudják, hogy az ilyen jellegű bérfeszültség nem tartható fenn sokáig. Ezért amellett, hogy bíznak az ország gazdasági fejlődésében, az egészségügyi szaktárca folyamatosan dolgozik az olyan alternatív forrásteremtési lehetőségeken, mint amilyen a közelmúltban elfogadott népegészségügyi termékadó, amelynek a bevételét az egészségügyre, elsősorban az egészségügyi dolgozók bérére kötelesek fordítani.

Ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a szakorvosjelöltek ösztöndíja nem jár ingyen. Vállalniuk kell, hogy tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, továbbá azt, hogy nem fogadnak el hálapénzt.

Utóbbi kapcsán Szócska Miklós azt mondta: épp a rezidensek kérése volt a paraszolvencia intézményének felszámolása. Ennek kapcsán meglepőnek nevezte, hogy az "egységes etikai normákat kialakító köztestület elnöke", Éger István azt mondta: a hálapénz megtagadását etikailag nem lehet kezelni.

Éger István, a MOK elnöke emellett sajtótájékoztatóján azt is sérelmezte, hogy az ösztöndíjprogramról nem egyeztettek velük előre. Erre reagálva Szócska Miklós közölte: erről az ösztöndíjprogramról előzetesen valóban nem tárgyaltak, de az orvosi kamara vezetőségét az elsők között, részletesen tájékoztatták a kormány döntéséről.

Szócska Miklós cáfolta, hogy a rezidensekkel sem egyeztettek előre a kérdésben. Azt mondta, június 25-én Páva Hanna helyettes államtitkár több mint két órán keresztül tárgyalt a rezidensszövetség elnökével, Papp Magorral.

Az államtitkár közölte: a rezidensek azon kijelentése sem igaz, hogy még mindig nem kapták meg a koncepció írásos anyagát. Azt ugyanis a bejelentés napján, már múlt pénteken elküldték a szövetség e-mail címére - tette hozzá.

blz
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
280 ezer forint ingyenpénzt is bezsebelhetünk, ha év végéig lépünk

Közeleg az év vége, fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni azzal az akár több százezer forintos adóvisszatérítési lehetőséggel,... Teljes cikk

Béremelést kapnak a HUN-REN dolgozói

2024-hez képest 2027-re több mint duplájára emelkedik a kutatási hálózat közvetlen költségvetési támogatása. Teljes cikk

Sok ezer vállalkozó eshet el a kedvezőbb adózástól - Hamarosan figyelmeztet a NAV

Év végéig kell 100 ezer forint alá csökkenteni a tartozást, különben a NAV megszünteti az érintettek kata-alanyiságát. Teljes cikk