kapubanner for mobile
Szerző: HR Portal
Megjelent: 2 hónapja

Tavasszal bővülhet a kör, ahonnan vendégmunkást lehet hozni? - Földi Miklós, a Fusework ügyvezető igazgatója

A harmadik országbeli munkavállalók olyanok, mint a mesterséges intelligencia, nem elveszik a munkát, hanem kiegészítik azt, mondja az ügyvezető igazgató. A piaci szereplőket sokkolta a legutóbbi kormányzati szigorítás. A munkaerőhiány nem szűnik, a külföldi vendégmunkásokra szükség van az olyan munkák elvégzésére, amit a magyar dolgozók nem vállalnak. Különben a magyar gazdaság sok ága nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, ahol meg fogják érezni ezt a hiányt. Földi Miklós szerint bővülnie kell azon országok körének, ahonnan munkaerőt lehet toborozni.

vendégmunkás, harmadik ország, külföldi munkavállaló-

Milyen hatással volt a piacra és az üzletre a harmadik országbeli munkavállalók behozatalára vonatkozó szigorítás? 

Sokkhatásként érte a teljes piacot, olyan helyzetet hozott létre, amire nem igazán lehetett felkészülni. Van még tartalék a rendszerben, jönnek még be vendégmunkások, akik már tavaly megkapták az engedélyt, de reménykednünk kell abban, hogy a helyzet változik, és máshonnan is be lehet majd hozni munkaerőt, a jelenleg megjelölt három országon kívül (Georgia, Örményország és a Fülöp-szigetek – a szerk.). A helyzet ugyanis változatlan, jelenleg Magyarországon nincs elég munkaerő, aki elvégezné azt a munkát, amit a harmadik országból érkezők elvégeznek. 

Ugyan előfordultak visszaélések a foglalkoztatásukkal kapcsolatban, amiket rendezni kell, fontos a szakma tisztulása, az áttekinthetőség és az idegenrendészeti követhetőség is, amiből a korlátozás kiindult, ugyanakkor szükség van a vendégmunkásokra. Hiszen, ahogy közeledik a tavasz és a nyári idénymunkák, egyre több szezonális munkásra lesz szükség, amit a piac csak magyar munkavállalókkal nem tud teljesíteni. 

Óriási szükség lenne még például vietnámi, indonéz, kirgiz vendégmunkásokra is. Így várjuk, és számítunk rá, hogy hamarosan ők is visszakerülhetnek a kormányzat által engedélyezett listára. Addig pedig próbáljuk a meglévő állományt megtartani, velük választ adni a szükségletekre. 

Ráadásul, ha minden szolgáltató ezen a jelenleg engedélyezett három piacon keres, nem is biztos, hogy ott lesz elégséges kínálat? 

Az örmény piac annyira kicsi, hogy azzal nem is igen érdemes számolni, a filippino munkavállalók jók, de az ő foglalkoztatásuk magasabb költséggel bír, amit inkább a nagyobb, főleg multinacionális cégek tudnak megengedni maguknak, illetve ők is bizonyos munkafolyamatokban hatékonyak igazán. Amennyiségi munkaerő-szükségleten túl az elmúlt években kialakultak tendenciák, megismertük, hogy mely nemzetiségek, mely munkafolyamatokra, iparágakban (vendéglátás, gyümölcsszedés, raktári munka, gyártósor) alkalmazhatók a legjobban. Egy kirgiz, egy vietnámi vagy egy filippino munkatárs teljesen más munkakörülmények között tud optimálisan teljesíteni.

Minderre pedig épül egy másodlagos piac, ami a szállásadókat és azokat a szolgáltatókat jelenti, akik a vendégmunkások itt tartózkodását könnyítik meg, nekik is tudniuk kell, hogyan tervezzenek.  A változó jogszabályi környezet, a sok módosítás ezt nem könnyíti meg. 

Igazából zajlik egy átrendeződés, ami sok nyugat-európai országban már korábban lezajlott, hogy az egyszerű fizikai munkákat egyre kevésbé végzik el a helyiek, így ezekre a munkákra vendégmunkásokat alkalmaznak. Ez a folyamat elfogadottságától függetlenül Magyarországon is zajlik. Ugyanakkor van egy kihívásos gazdasági helyzet is, ami miatt erősen fluktuál a munkaerőigény. Ez a rapszodikus szituáció megköveteli a nagyon gyors alkalmazkodás képességét, a rugalmasságot. Ez minden résztvevőt igénybe vesz, a munkaadót, a szolgáltatót és a munkavállalókat is. Céges szinten is flexibilisen kell kezelni a hirtelen változó igényeket, hiszen hetek alatt érkezhet egy nagyobb megrendelés, amihez összetett adminisztráció tartozik. 

Nézzük meg egy kicsit a vendégmunkások oldaláról, ők vajon mennyire szívesen jönnek Magyarországra, ha ilyen kiszámíthatatlanok, gyorsan változók a feltételek? 

Ez nyilvánvalóan nem pozitív tényező. Mindenki szereti a kiszámítható környezetet, a sok változás pedig bizonytalanságot és bizalmatlanságot okoz a folyamatokkal szemben. Ez plusz teher a szolgáltatókon és a munkáltatókon is, hiszen mindenki megijed, hogy az ő érkezése, munkavállalása rendben van-e. Ami hosszabb távon arra is ráveheti a potenciális vendégmunkásokat, hogy inkább más schengeni országban próbálkozzanak, akár Romániában vagy Bulgáriában. Ugyanakkor a magyar munkaerőpiac sok más szempontból továbbra is vonzó, így megpróbáljuk újraépíteni a bizalmat. 

Földi Miklós, Fusework-
Földi Miklós, Fusework

Mit gondol, bővülni fog még azon országok köre, ahonnan be lehet hozni majd munkavállalót? 

Bővülnie kell, bár biztosat nem tudunk, de külföldről is olyan jelzéseket kapunk, hogy a nagy országoknak - mint Indonézia, Vietnam, Kirgizisztán is -, is fontos ez a kapcsolat és a munkaerőpiaci lehetőség is, vagyis nekik is érdekük azoknak a feltételeknek a teljesítése, amelyeket a magyar kormány szab. Ezek nem teljesíthetetlen feltételek, csak adminisztráció szempontjából nem biztos, hogy hetek alatt megvalósíthatók. Mi azt gondoljuk, reméljük, hogy mindenképpen bővülni fog a lista, talán már a tavasz folyamán. Különben a magyar gazdaság sok ága nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, ahol meg fogják érezni a munkaerő hiányát. Gondolok itt a gyümölcsszedésre, nyári turizmusra, szezonális munkákra, ahol nagyon fontos lenne, hogy rendelkezésre álljon megfelelő mennyiségű és minőségű külföldi munkaerő.

Mit tanácsol azoknak a cégeknek, amelyek harmadik országbeli munkavállalók bevonásán gondolkodnak? 

Akik most kezdik ezt fontolgatni, azoknak azt javaslom, tervezzenek nagyon időben, mert jelenleg nagyon korlátozottak a lehetőségek. Könnyen kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy nem lesz munkaerő, mert a meglévőre hatalmas a kereslet, vagy nagyon drága lesz ennek biztosítása. Vagyis időben jelezni kell az igényeket. Fontos végiggondolni, milyen típusú munkára, milyen munkaerőt akarnak. Ezért érdemes tanácsadókkal időben beszélgetni, az élesedő szükséghelyzet előtt. 

Sok tévhit él a cégvezetőkben is, amiket érdemes eloszlatni. Ezek egyike, hogy annyival olcsóbb ez a munkaerő. Nem olcsóbb, de jól dolgozik. Vagyis tudomásul kell venni, hogy nem feltétlenül az árukban van az előnyük, hanem inkább a teljesítményben, rendelkezésre állásban, üzembiztonságban. Logisztikát, operatív részt, relokációt szintén végig kell gondolni. Nem szabad elfelejteni az integrációt sem. A harmadik országbeli munkavállalók kicsit olyanok, mint a mesterséges intelligencia, nem elveszik a munkát, hanem kiegészítik

Ez az együttműködés egy megfelelő képzéssel, érzékenyítéssel nagyon jól tud működni. Érdemes a jó gyakorlatokból tanulni, hogy hogyan kell jól csinálni, hogy felkészülten várjuk a vendégmunkásokat, mert pont a kulturális különbségeken csúszhatnak el a dolgok. Egy szemléletes példa, hogy a vietnami munkásoknak olyan fontos ünnep a holdújév, mint nekünk a karácsony, ezért ezen az ünnepen nem akarnak dolgozni, miközben egyébként bármikor máskor rendelkezésre állnak. Sok problémát, félreértést meg lehet előzni megfelelő felkészüléssel. Mára már kinőttük a gyerekbetegségeket, így tudatos hozzáállással meg lehet oldani, hogy jó legyen az integráció. Érdemes szakértőket bevonni, akiknek jártassága van az adminisztrációban, az idegenrendészetben, a toborzásban, relokációban, integrációban. 

Mennyire fontos az utánkövetés? 

Mi minden esetben menedzselt szolgáltatást adunk, vagyis érkezés után is segítjük a munkáltatót és a munkavállalót is, saját minőségbiztosításunkat érdekében is. Hiszen a kinti munkáltatói márkánkra is figyelnünk kell, ha ott rossz toborzóként vagy munkáltatóként kel hírünk, az nem kifizetődő. A munkavállalókra vigyázni kell, segíteni nekik az első időkben, hiszen idegen országba érkeznek, idegen nyelvvel, és egy csomó praktikus információval nem rendelkeznek. Akülföldi munkaerő esetében ugyanúgy nélkülözhetetlen a HR tevékenység, mint a magyar munkavállalók körében, őket is kell motiválni és menedzselni, foglalkozni, törődni velük, az alapvető szükségleteiket kielégíteni. Fontos, hogy legyen a háttérben egy olyan csapat, szakértő, aki segít mindebben a cégnek. 

Általában mennyi időre jönnek ezek a munkavállalók? 

Többnyire két évre, hiszen egy ilyen relokációhoz nem kis elszánás kell. Kivételt jelentenek ez alól az idénymunkások, akik 3-6 hónapig tartózkodnak itt. Sokan vannak olyanok is, akik mindig olyan munkát végeznek, amire éppen szükség van. Az utóbbi időszakban adminisztratív okokból a folyamat eléggé lelassult. A vendégmunkások is felmérik a lehetőségeiket, ha úgy érzik, itt bezárulnak előttük a kapuk, akkor lehet, hogy más célországok után néznek. Ezért kulcskérdés lesz, hogy hogyan alakulnak a következő hónapok, felkerülnek-e új országok az engedélyezetti listára

 

A Fusework harmadik országból érkezett munkavállalókat érintő témákban (idegenrendészet, HR, szervezetfejlesztés) tanácsot ad vállalati ügyfeleinek. Saját állományba vesz harmadik országból érkezett munkavállalókat illetve kölcsönbeveszi őket erre szakosodott munkaerő-kölcsönző cégektől. Munkaerő-közvetítői és -kölcsönzői tevékenységet nem végez.

Nyitókép Freepik

 

  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tavasszal bővülhet a kör, ahonnan vendégmunkást lehet hozni? - Földi Miklós, a Fusework ügyvezető igazgatója

A harmadik országbeli munkavállalók olyanok, mint a mesterséges intelligencia, nem elveszik a munkát, hanem kiegészítik azt, mondja az ügyvezető... Teljes cikk

Ez a jó toborzás titkos receptje: a recruitment új trendjei

A jól teljesítő szervezetek kulcsa a jó munkaerő-felvétel. Azaz a megfelelő embert, a megfelelő költségkereten belül, a megfelelő időben munkába... Teljes cikk

Vendégmunkás-korlátozás: ki hozza majd ki a pizzát?

Závecz Tibor közvélemény-kutató szerint elég gyorsan tud hatni "a magyar munka világa a magyaroké" típusú gondolkodásmód, de ha nem lesz elég... Teljes cikk